Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1912

Varga Zsigmond volt szentpéteri lelkész tanuló korában bele esett a Brassai kegyébe s állandóan nála volt. Hosszú visszaemlékezéseiben többek között így nyilatkozik: Kolozsvárt az én fel- osztályu diák koromban — 1842—1848-ig — az egész kollégiumi ifjúság előtt úgy tűnt fel Brassai úr, mint egy félisten, ki mindent tud s a főiskolának, sőt tanártársainak is vezére, útmutatója, kit semmiféle működéseiben megfogni, meggátolni nem lehet

Hatalmas tanár és igazgató volt. Hatalma nem a szigorú fenyítés, korbács és pénz stb. használásában állt, az akkori nyers idők szerint, hanem széles tudományában, bölcs tappintatában, öntudatos lelkiismereti jóságában, jóra készült és elszánt szilárd akaratában s ezeket végrehajó elodázhatlan teendőiben.

Tanításai közben széles tudománya mezejéről hirtelen szedett vicceivel, találós anekdotáival és jeles példabeszédeivel olykorolykor föllelkesítette, örömre, buzgóságra, szorgalomra ragadta tanítványait, vagy lesújtotta az illető hanyagságát úgy, hogy inkább kiállott volna bármi másféle büntetést. (Úgy tetszik, Ágh Ferencz tanuló társam volt, aki egy évi cursus alatt 120 ily mondását jegyezte fel).

Hogy léha, lusta tanítványai „értelmi, gondolkozást figyelő és emlékező tehetségeiket fölébressze, — írja Varga Zs. — semmiféle módot és fáradságot nem kiméit végrehajtani. De mégis minden talpraesett vicce, anekdotái s példabeszédeivel sem volt képes némelyeket megjobbítani, rendbe hozni. Ilyenkor aztán kimerülve fáradtan leült előadószékébe s két kezével feje tetejét vakarva így nyilatkozott: „Istenem, Istenem, hogy mondhat oly esztelen abszurdumot, hisz van esze, csak használja, van szive csak érezze át a jót, van figyelme, csak fordítsa rá akaratát.

Követelték, hogy adjon könyvet az ifjak kezébe s még azzal is vádolgatták, hogy „írna talán, de maga sem tud, hol is tanult“. Brassai a vádakra nem felelt, de az ifjúság megtudta, mi történt. Nagy lármát csaptak; pasquillusokat csináltak s hányták át a gyülésterem udvarára. Az igazgató Székely Mózes egy társával megjelent az ifjak között, hogy lecsillapítsa őket, de ezek egy vádiratot nyújtottak át nekik, melyben kijelentik, hogy ha Brassai megy, a diákság is megy utána.

Midőn az iratot a consistoriumban kezdetlek felolvasni —

— 14 —