Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1912

— 11

delmi alapító helyét foglalja el. Ez uj iskola előcsarnokában érc- szobruk egyenlő piedestálról tekint reánk kimenésünkben és be- jövésünkben.

Nem kérdezzük, ki volt dicsőbb, ki volt nagyobb, csak áldjuk az Istenünket, hogy velük megajándékozta kicsiny seregünket.

Ők elvették a követ a koporsóról. A tetszhalott föltámadott és erőhöz jutott.

Remegve tekintünk bele abba a határtalan mélységűnek látszó életútba, amelyen Brassai előttünk halad. Gyönge szemünk az egészet be nem foghatja. Közelébe lépünk s nehány részletét bejárjuk, megvizsgáljuk s amennyire erőnk engedi, az ünneplő közönség elébe tárjuk a Brassai munkáját:

1., az ifjúság nevelésében.

2., az iskola kiépítésében.

3., a közoktatásban.

Az a páratlanul álló nagy előleg, melyet az ifjúság nyújtott Brassainak azzal, hogy megválasztása napján megünnepelte, az a közbizalom, amely az unitárius egyházi főtanács választásában kifejezésre jutott, oly sokra kötelezte, hogy csak az ő kivételes tehetségével lehetett kielégítően megoldani.

A gyanakvó öregek és ósdiak nem nagyon zavarhatták, mert az iskola falain kívül voltak, de annál inkább az ifjúság, amely bele volt sülyesztve egy elavult nevelési és oktatási rendszer sziklarepedéseibe és onnan a mélységből kiáltott hozzá, hogy kiszabadítsa és tovább vezérelje. Ez nagyobb és nehezebb föladat volt minden másnál, ami a tanár vállára nehezedik Ha az ifjúságot megtudja tartani hangulatában, célt fog érni minden téren, ha elveszíti az ifjúság bizalmát és tiszteletét, akkor igazuk lesz azoknak, akik féltették tőle az iskolát.

Brassai az ifjúságot nemcsak hogy megtudta nyerni a tanteremben is, hanem olyan tekintélyt vívott ki, amilyennel csak a nagy Comeniusok, Pestalozzik rendelkeztek.

Brassainak egész egyénisége tiltakozás volt a rideg, zárdái jellegű iskolai szellem ellen. A tanári tekintélyt nem a magas tetejű kalap, sem nem a borotvált arc, sem nem a vastag szemöldök adja meg, hanem a tiszta tudás, a humánus érzés és az építő munka.