Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1911
=- 4 — kellett. Te voltál, aki oltalmad szárnyaival befödözted a mi vallásunkat és egyházunkat, hogy, bizonyságot tény arról a régi igazságról, hogy a mely «tanács» tőled vagyon, annak az emberek nem árthatnak. Te küldöttéi lelkes vezetőket és buzgó kormányzókat, akik bölcs mérséklettel és óvatos körültekintéssel vezették az egyházi élet hajóját. És most, amidőn az idők szele kedvező irányban lengeti vitorláinkat; amidőn a tudomány a maga hathatós erejével támogatja törekvéseinket s az előre haladott műveltség fényében mind szebben látszanak a mi régi eszményeink: te ihleted a mi lelkünket, hogy bizonyságot tegyünk hitünkről s fejlesszük intézményeinket. Óh legyen hála neked szent Istenünk mindazokért, amelyeket velünk cselekedtél s különösen legyen hála ez óra öröme és áldásáért! Eltelve áldásaid bőségének s kegyelmed gazdagságának a tudatával: mi mindeneket, amelyeket cselekszünk nem a magunk, hanem a te dicsőségedért tesszük. Ha lelkünk elmerül az élet és a természet kifürkészhetetlen titkainak a mélységébe; ha a léi és nemlét nagy kérdését kutatjuk; ha az öntudat és ismeret munkáit nyomon kisérjük; ha a bölcsészet mélységeibe hatolunk: mindezt csak azért tesszük, hogy annál szebb színekben ragyogjon előttünk a Le neved s annál nagyobb legyen a te dicsőséged. És ha a dal vagy a zene egy, mélységes harmóniába ringatja lelkünket, ha a művészet fenséges szárnyalásával megilleti a mi szivünk húrjait; ha a külső összhang belső harmóniát teremt a mi lelki világunkban: mindez fölemel minket egy szent magaslatra, melyről tisztábban szemlélhetjük a te nagyságod és dicsőséged ragyogását. Mint a nagyvilág kisértő zajában hosszasan bolyongott vándornak hangosabban dobog a szive, ha hosszas fáradalmai után végre az édes haza megszentelt földére léphet; mint az élet nehéz harcában elfáradt ember boldognak érzi magát, ha az édes otthon meghitt körében hajthatja le fejét: úgy reánk nézve is megszentelődést, újjászületést jelentenek azok a pillanatok, melyekben akár a
