Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1911
— 41 Ságnak e sokszor dédelgetett, de gyakran elátkozott gyermeke — amily erővel segített egykor a pápai világhatalom megalapításában és növekedésében; ép oly erővel mérte reá később fejszecsapásait a már is tulmagasra nőtt fának gyökerére, hogy sorvadjon, korhadjon, hullassa levelét, ágait és szőkébbre szorítsa terebélyes árnyát. Franciaország szolgált Rómának az egyházi állammal, de fizetett neki avignoni fogsággal is. A 14. századtól, csendesen hanyatlik a pápai hatalom; a 15. százév emberei nem rettegtek már úgy az excommunicatio, anathema és interdictumtól, mint a korábbiak. A reformáló zsinatok hatalmasan emelik fel szavukat. Sajnos, még eredménytelenül. A humanizmus előkészíti a reformációt s az isteni gondviselés egy Luthert, Zwinglit, Kálvint és Dávid Ferencet ad a keresztényvilágnak. Recseg, ropog a pápai szék, de még egyszer a tridenti zsinat s a jezsuitarend megreperálja; vaskapcsokkal sikerült úgy összekötöznie, hogy azt a 30 éves vallás- háború sem szedhette szét. De, ha az egyes nemzetek átlagos életét ezer esztendőben állapítja meg a történelem, majd megemészti a pápaságot is az idő vasfoga, az emberi szellem világossága, az előhaladás géniusza. A reformációval a politikai, a társadalmi és tudományos világban, sőt az egyének lelki életében is nagy változás áll be. Az egyes korlátok romladozni kezdenek, hogy mind több és több romlásnak adjanak helyet. De megkezdődik az az épitő munka is, mely megvájva a haladásnak útját, az emberi jogok kivívásában, a szabadság, egyenlőség, testvériség nagy jelszavaihoz és ezek gyakorlati megvalósításaihoz vezetett. A reformációnak és fejlődésének, tovább terjedésének mintegy segédkezet nyújt az egyéni szabadságvágy mellett a tudomány, társadalom és a politika is. A fejedelmeknek Róma gyámsága alóli szabadulási törekvése mind erősebb lesz. Sőt egyes országokban a megdönthetlennek vélt hűbérrendszer is ugyancsak omladozik. Mint a hübérurak — egyes uralkodók— már teherré vált hűbéreseiktől: úgy ezek is ugyancsak szabadulni akartak azoktól. S ahol csak lehetett meg is szabadultak, de leginkább az urak a hűbéresektől vagyis az uralkodók alattvalóik befolyásától. A 17-ik század a monarchia uralmának századává lett. A papok, nemesek, pórnép osztályát még erős válaszfal választotta el egymástól, mindannyian
