Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1911

— 37 —

cseit, sejtett titkait. A külvilágban már is sok eredményt ért el az ember, hiszen hatalmába kerítette a gőzt és villámot, megnyergelte a tengert és szárnyakkal szeli át a levegőt s idők folytával még több eredményre van kilátásunk. Nem így a mi kis világunkkal! Idegen ember azt teljesen, való igazsággal soha meg nem ismerheti, hiszen annyira vagyunk, hogy — ha bármily szorosan követjük is a régi bölcs intelmét, hogy ismerd meg önmagad s önismeret a bölcsesség kezdete mégis mi magunk sem tudjuk megismerni önmagunkat, a mi belső világunkat; nem tudjuk megfejteni önkeblünkben most a szeretetet, a vágyódást, a hitet és reményt, majd a sok szeszélyt, szenvedélyt s talán az irigység és bosszuérzetét. Sőt sokszor megesik, hogy ha ma leszegeztünk positiv tény gyanánt valamit, holnap már csalódni vagyunk ténytelenek, minden addigi munkánk kárba veszett, felépített házunk összeomlott. Évezredek tapasztalatának igazsága ez s mégis évezredek óta foly a harc, a küzdelem a külső és belső világunk titkainak felfedezése körül. És tartani fog a küzdelem még sok ezer éven át a jövőben is.

Kül- és belvilágunk megismerése érdekében folytatott küzdelmünkben két vezetőnk, két kormányosunk van: az ész és kedély. Ezektől függ sorsunk irányítása, jellemünk kialakulása, jelen és jövő világnézetünk. Nem kutatom, nem vitatom, hogy melyiknek szerepe fontosabb, erősebb és hatalmasabb; egyiket a másik rovására kisebbíteni nem akarom és nem is tudom. Én csak azt tudom, hogy a hol csupán az ész a vezető: ott sokszor válik rideggé, sivárrá a világ; s hol a kedély csak egyedül uralja a helyzetet: ott könnyen fajul kicsapongássá, rajongássá az élet. Ezért úgy gondolom — e kettőnek, az ész- és kedélynek az együttes, az egy célra való törekvése hozza meg az életnek szükséges, kellő harmóniáját.

Úgy tetszik nekem, mintha önök ketten, e két vezetőt képviselnék. Azért arra kérem, hogy egy célra törekedve, igyekezzenek harmóniát hozni létre nevelésükkel a jövő nemzedék életében.