Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1909

— 56 — mennyien véreztek el, mennyien hoztak egy jobb jövő reményé­ben áldozatot és hogy mennyire benne volt kezdettől fogva uni­tárius vallásunkban az igazi tiszta magyar hazának szeretete. Igen, kedves barátaink! Jöjjenek a történelemhez és lássák meg belőle, hogy a protestáns s főleg az unitárius vallás az, amely szilárd alapja az államnak, mely sohasem az állam ellen, hanem mindig azzal együtt küzd a polgárok javáért, hogy lássák meg a katholicismusnak sötét szellemét és szemben vele a pro- testántismus éltető hatását a világra, a szabadságra, az emberi jogoknak kivívására. Jöjjenek a történelemhez, hogy lássák meg a vallásnak átható erejét, hatalmát a társadalom és nemzeti élet­ben, a tudományban és művészetben. Nézetem, erős meggyőző­désem szerint, a mai társadalmi és socialis nagy kérdéseket is soha senki meg nem oldja. Ez egyedül és kizárólag a vallásnak feladata, joga és kötelessége. Nézetem szerint csak egyedül ez tudja és ez fogja azokat megoldani. így tanít engem a történe­lem. Jöjjenek a történelemhez, hogy lássák meg az egyéni és társadalmi rend és jogok felépítését hogy lássák meg az őszin­teség hiányának hátrányát és a nyíltságnak előnyét a hit és gyakorlati élet világában és hogy lássák meg a sikernek ösztö­nét, az elhibázásnak hátrányát meztelen valóságában az életben. S ha mindezeket látták s ha mindezekből az élet bölcses­séget leszűrték maguknak, akkor még csak egyre kérem s ez az: készüljenek arra is, hogy soha önzőén ne éljenek, mert Mirabeau szerint a papság önzése mindig megölője az egyháznak. A lelkész egyéni önzéséből egyetemes kár származik. Már pedig inkább vesszen az egyén, minthogy gyalázatba kerüljön az egyetemes. A vallás és az élet össze vannak nőve. E gondolattal indúl­junk el ez évben is munkánkra. Lesz, ami lelkesítsen ; lesz, ami önzetlenekké tegyen. E gondolattal és azzal, hogy így nem lesz hiábavaló életünk, kezdjünk szántani uj ugarat. És szántsunk, munkálkodjunk mindaddig, míg egyszer csak karunk lehanyatlik, értelmünk homályosul és szivünk azt suttogja: elfáradtam, És akkor, akkor aztán, amikor már közel lesz az éjfél s pihenni kell térnünk, engedje a jó Isten, hogy egy munkás élet után, mondhassuk el mindnyájan a mi idvezitőnkkel: „Atyám ! én di­csőítettelek tégedet a földön, most annak okáért dicsőíts meg engem temagadnál.“ esifő Salamon.

Next

/
Thumbnails
Contents