Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1909
— 50 — tünkbe állandóan belenyúl valamely ismeretlen kéz, a tapasztalati tudás határán kívül ragad minket, s a szüntelen vágyakozó lélekben megszületik így a hívés, a hit. S aztán épen mint, a testi ösztön és vágy, úgy a lélek is keresi kielégíttetését egyfelől önmagában, másfelől önmagán kívül. A bölcs szerint egyensúlyra, összhangra, hármoniára törekszik minden, a test és lélek is. A lélek e törekvése megteremti aztán a vallást Azt a vallást, a melynek nem elég a csak önkeblünkben táplált hit és bizalom, hanem külsőleg is megnyilatkozik az úgynevezett ismeretlen, de az erős lelki meggyőződés alapján tulajdonképpen ismertté vált legfelsőbb erő, hatalom, lény iránti hódolat-, tisztelet-, szeretet- és engedelmességben. így lesz a vallás ismerése Istennek s kifejezése az iránta való tiszteletnek. Nem célom itt vitatni a különböző vallások lényegét; még kevésbé belemenni a különböző egyházak vagy felekezetek hittételei igazságának a vitatásába, csupán azt akarom megállapítani, hogy az emberi élet feltétlenül megköveteli a hitet, a vallást, e kettő egymást nem nélkülözheti ; és hogy a vallás mintegy az emberi természetben, a léleknek állandó vágyakozásában gyökerezik. Azt akarom megállapítani, hogy az ember — lakozzék bár a mívelt Európában, vagy a legsötétebb Afrikában — vallás nélkül el nem lehet. Mindegy aztán, hogy míveltségi fokának vagy sok más körülménynek megfelelően itt alacsonyabb, amott meg magasabb fokán áll is a vallásosságnak ; mindegy, ha itt még bálványoknak hódol, vagy Buddha, Mohamed avagy Jézus tanításait öleli-e keblére. A tény csak az, hogy különböző formában ugyan, de elválha- tatlanul össze van forrva az emberi élet és vallás. Sokan vonták ezt kétségbe egyfelől fölületes vizsgálódás, másfelől bölcsészeti szemlélődés alapján. A kétségbevonók vagy épen tagadók nagy része rendesen azok közűi került és kerül ki, akik a vallást, mint ilyent, azonosítják az általuk ismert egyházakkal vagy telekezetekkel, sőt legtöbbször az egyházakat képviselő, sokszor nem épen jó úton járó papsággal. Annyiban igazok van, hogy az egyháznak tényleg a vallás hű kifejezőjének, a papságnak az egyház igazi hű képviselőjének kellene lennie. De hát a sok gyarlóság révén itt is sok hiba, sőt vétek akad.
