Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1909
— 15 tartóztathatja a fékevesztett szenvedélyek uralmát s megakadályozhatja az igazságtalanság eláradását. Vagy ha a szocializmus azt tűzte ki célul, amint ez egy másik nyilvánulásában: a keresztényszocializmusban látszik, hogy az embert és a társadalmat felekezeti szempontok szerint osztályozza; hogy egy felkapott jelszó alatt a régi bűnöket takargassa s a képmutatás szellemét ápolja: akkor ismét magával szemben találja a vallást, az igazi Krisztusi vallást, mely az embert mindennél többre becsüli s amelynek lesz annyi ereje, hogy a hamis jelszavak uralmát megtörje s az ember eszményét elhomályosulni ne engedje. De ha a szocializmus azt akarja, amit tartalma és igaz jelentősége szerint akarnia kell: hogy a testvériség nagy gondolata átmenjen a való életbe ; hogy a társadalmi választó falak leomoljanak; hogy mindennemű emberi munka egyenlő méltánylásban részesüljön, hogy az ember magában és másban is legtöbbre becsülje az emberi méltóságot, hogy a szeretet, béke és méltányosság varázshatalma alatt begyógyuljanak a társadalom sebei és egy megifjúlt, testben és lélekben megerősödött, új társadalom keletkezzék, melyben nincsenek üldözők és üldözöttek, beavatottak és kitagadottak, hanem csak emberek ugyanazon jogokkal és kötelességekkel: akkor igenis lépten-nyomon ott találja, mint hűséges fegyvertársat a vallást, mely az „istenországa“ munkálásával ugyanazt a célt szolgálja, ugyanazon eszmény felé halad. Amint e vázlatos fejtegetésből is kitűnik, a vallás nem a mindennapi élettől elzárt, külön terület, amelyen csak a beavatottaknak van szabad mozgása, hanem közkincs, melynek fénye bearanyozza az egész életet. Nem egy megrozsdásodott ócska fegyver, melynek csak a múlt emlékei között van helye, hanem erőforrás, melyből az emberi munka, a létért való küzdelem és a cél felé való törekvés kap újabb és újabb táplálékot. Nem bilincs, mely a lélekre nehezedve megköti annak a szárnyait, hanem világosság, mely a fejlődés és haladás útjait mutatja. Nem képzelődés, mely a való világból ismeretlen egekbe ragad, hanem a legszebb valóság, amelynek gyökérszálai az emberi kebel mélységeiben vannak. A maga lényege szerint láthatatlan, de titkos szálakkal átszövi az egész életet, mozgatja az emberi cselekedeteket s vezeti a történelmet. A vallás és az ember viszonyát vizsgálva felelnünk kell még egy napjainkban sokat hangoztatott kérdésre. Vájjon a vallásosság
