Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1908
amely alkalommal a Daloskor vezetőjét Iszlai Mártont, aki 20 év óta tanítja intézetünkben a mú'éneket, szíves ünneplésben részesítettük. A tiszta jövedelmei a kirándulási, dalkör és Apollókor alapja gyarapítására fordítottuk. flz állami felügyeletet ez évben is Kuncz Elek tanker. kir. főigazgató, mint kormányképviselő gyakorolta, aki jan. 18—21. napjain látogatta meg az intézetet. Látogatása alkalmával értekezletet tartottunk, melyen tapasztalatait közölte a tanári karral. Az egyházi főhatóság a látogatásról felterjesztett jegyzőkönyvben foglaltakat örömmel vette tudomásul. Az igazgató az év folyamán minden tanárnál hospitált, átvizsgálta a dolgozatokat és osztálykönyveket s megjegyzéseit közölte a tanári karral. A tanárok közül is többen hospitáltak s az egységes módszeres és fegyelmezési eljárás érdekében kívánnunk kell, hogy ez az eljárás mind jobban és jobban meghonosodjék. Osztálytalálkozók. 1908. szept. 13-án az 1898-ban végzett osztálytársak 10 éves találkozóra gyűltek össze 10-en. Elhatározták, hogy a konviktus javára egymás között gyűjtést indítanak. Az összeg kezelésével dr. Mikó Lőrinc társukat bízták meg. Öt év múlva 1913. szept. hó első felében újra összegyűlnek. Rz 1888-ban végzettek 1908. okt. hó 25-én tartották 20 éves találkozójukat 13-an. Elhatározták, hogy 10 év múlva 1918. szept. vagy okt. havában újra összegyűlnek. Tíz évvei ezelőtt tett alapítványuk gyarapítására 310 K.-t ajánlottak meg s a pénz beszedésével Pap Mózes társukat bízták meg. Régebbi alapítólevelüket így módosították : „ha kolozsvári kollégiumunkban egyik vagy a másik évben nem akadna az osztálytársaknak vagy utódaiknak tanuló fiók, de a székelykeresztúri gimnáziumban igen, akkor ennek adandó ki az alapítvány kamatja. A kamat csak akkor tőkésíthető, ha egyik intézetben sem lenne olyan tanuló, aki a segélyhez jogot formálhatna.“ Vizsgálatok. A javító, pótló és felvételi vizsgálatokat aug. 31-én és szept. 1-én tartottuk meg; a Vili. o. vizsgálatait máj. 3., 5., 7., 10. napjain. Az évvégi rendes vizsgálatok jun. hó 13-án kezdődtek s 22-én végződtek. Ugyanazon napon d. u. volt az osztályozó tanácskozás s 24-én d. e. 10 órakor az évzáró — 47 —