Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1907
— 77 ellenére a tudományos pályára lépett. 1854-ben került a Kolozsvári kollégiumba Tordáról » __s benne — én tudom csak — A nnyi könnye a nyomornak Csillogott meg szempillámon...« Ez nem volt elég, sorsa tovább üldözte, amidőn 1858—68-ig, husszú tíz esztendeig kénytelen enni a katonaság keserű kenyerét. Legkétségbeejtőbb sorsa mégis akkor volt, amikor kiszabadult a »bakaillatos trenui kaszárnyából« s nem volt az ég alatt senki, kihez elmehetett volna. Oly keserű humorral írja le ezt az ideit egyik levelében. »Se hajlékom.... Se családom.... Se olyan barát, ahol meghúzhassam magam. Ebédem a nap vendéglőben, vacsorám a holdvilág-hotel étkező helyiségében.... Még csak azon ábrándoztam, hogy hol hajtsam fejemet nyugalomra.« A régi unitárius kollégium volt a menedéke, itt hajtotta álomra a szenvedésektől lázban égő fejét, egy-egy jó szívű diák megosztott fekhelyén. Szívós természete nem tört meg a megpróbáltatások súlya alatt, lelkében élt a jobb jövőben való hit, s ez buzdította, ez serkentette a 37 éves férfit, hogy hallgatója legyen a kolozsvári tud. egyetemnek. Tanúit, dolgozott, hogy eszközöket szerezzen a megélhetésre. Ámde amint megírja: „Új életem, új pályám, sem volt tövismentes. Folyt a harc, a küzdelem tovább....« »Éltem.. .., dolgoztam s mint a méh gyűjtöttem is....; magam kevés örömet, kevés élvezetet engedtem meg magamnak....« Családi körülményei is oly mostohák voltak. Majd egész életét beteg hitvesének ápolásában tölti el. Csak élete alkonyán van alkalma megízlelni a családi élet örömeit, midőn másodszor is megnősül. De a múltat a jólét pillanataiban sem tudta feledni s amint mondja »Feltűnt lelkem előtt az a szegény, fakó magyarutcai kollégium.......amely hajdan az annyit szenvedőnek, sorst ól üldözöttnek annyiszor hajlékot adott. Megtakarított filléreim égtek! Gondolkoztam!« »Hogy tél is lesz: feledtem.......... és t ettem alapítványom. Hálából, kegyeletből — vallásom iránti sze- retetből!« Ezer forintot adományozott az unitárius theologia intézetének, azzal a célzattal, hogy annak kamataiból egy ifjú lelkész minden évben 50 forintot kapjon, amivel palástot vehessen magának. Ő, aki maga is oly szegény volt, ki nem felesleget, de
