Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1907

— 4

két mező ütközik egy mesgyén s ez: fajuknak törhetetlen sze- • retete. A székely faj iránt való meleg vonzódás vezérli tollúkat s aki ez érdekes, rokonszenves népet igazán akarja ismerni, annak mindkettejük írásait egyforma buzgalommal kell forgatnia. Csakhogy a »Vadrózsák« székelye a vasárnapi székely, ki ünneplőben, bokrétás kalappal mesél, dalol, tréfál, táncol a kalákákban, a mulatságokban, a fonókban; Kovácsé a müvesnapi, ki verejtéke és vére hullásával műveli és oltalmazza apáitól öröklött földecskéjét. Gyönyörködve nézzük azt, emennek láttán tisztelettel emelünk kalapot, tanulunk és lelkesedünk. Kovács munkássága már ebből a szempontból is van legalább is annyira fontos és értékes, mint a Krizáé. Kriza meg is kapta megérdemelt jutalmát: neve halhatatlan s szülőházán az emléktábla büszkén hirdeti, hogy valamig a népdal él, ő is élni fog. Kovács szülőháza jeltelen, sírját csak a rokoni kegyelet gondozza, s a mai nemzedék embere már most is csodálkozva kérdi: Ki volt Kovács István? E kérdésre akarok — legalább vázlatosan, amint időm és terem engedi — felelni ez órában.

A 18. század utolsó évében született Nagyajtán, az Elő- szegen, abban a házban, hol most unokaöcscse Kovács Gábor ügyvéd lakik.1 Ma is az utca egyik legszebb háza ez, pedig csak egyik szárnya van kitoldva, különben úgy áll egészen, mint 108 esztendővel ezelőtt, Kovács István születésekor. Apja már kolozsvári diák volt, amikor tanulását félbe kellett hagynia, hogy otthon átvegye a gazdaságot. Nem ritkaság ma is a székelyföldön, hogy a fiuk kollégiumi tanulmányaikat csak addig folytatják, mig otthon a gazdaságban hasznukat vehetik. Azért nem válnak belőlük félben maradt existenciák, józan eszüket nem mérgezi meg a betű, nem izgatnak az osztályuralom ellen; hanem tanulságukat községük javára értékesítik, annak válnak vezetőivé.

A mi Kovácsunk édes apja is majdnem mindig tagja volt a község elöljáróságának. De kollégiumi tanulmányának hasznát látta családja is. Az akkori idők szokása szerint már az elemi

1 Kötelességemnek tartom e helyen is köszönetét mondani Kovács Gábor ügyvéd úrnak azért a szives készségért, melylyel boldogult nagybátyjára vonatkozó értesítéseit szóban és írásban velem közölte.