Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1907
— 45 — désük is biztosíték aziránt, hogy a nevelésükre bízott ifjúság érdekeit mindennél többre becsülik. Azért ez irányban nem is fárasztom tovább figyelmüket. Hogy az egyháznak hűséges fiai lesznek, arra biztosíték múltjuk, családi hagyományaik, neveltetésük. Lépjenek bizalommal körünkbe, mi szeretettel és szíves barátsággal fogadjuk. Isten áldása legyen működésükön! Nagy Lajos főhatósági kiküldött üdvözlő beszéde. Nincs szebb, nincs nemesebb állás ez idő szerint, mint a tanári pálya. Az a példabeszéd, hogy „akit az istenek meggyülöltek, azt tanítóvá tették“, — igaz, hogy nem olyan régen — de újabb időben csakugyan hatályát vesztette. Most már a tanárt megbecsüli első sorban az állam, midőn a felekezeti gimnáziumoknak is az évi segélyezésekkel olyan fizetést biztosít, melyből magát, családját eltarthatja, gyermekeit felnevelheti és erejét, munkásságát nyugodtan hivatásának szentelheti. Megbecsüli az egyház, midőn a legdrágább épületeibe — így az unitáriusok e pompás palotába — bocsátotta be tanárait hivatalos teendőik ellátására, midőn a hit és erkölcsi élet alapvetését a tanárokra bízta. Megbecsüli a tanárt a társadalom. Lám e tanár beiktatási ünnepélyre is számosán jelentek meg urhölgyek, egyetemi és középtanodai és más intézeti tanárok, állami és magánhivatalnokok jeléül annak, hogy a tanár méltó a megbecsülésre. De meg is nyitja szívesen minden művelt család vendégszerető házának ajtait a tanár előtt, kinek kezére, bölcs vezetésére, oktatására és nevelésére bízta legdrágább kincsét: gyermekeit. Megbecsüli a tanárt a tanuló ifjúság, melynek évenként változó, de soha ki nem fogyó osztályait tanítja és neveli. — Lám, hogyan lepte el a vidám ifjúság a karzatokat, csakhogy az ő szereplő, szerető tanárait láthassa, hallhassa és élénk tapsok közt ünnepelhesse. Ez a becsülés az évek sorá-
