Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1907

— 37 — s két ágyú és két tarack a Hídkapút, a takácsok bástyáját1 s a köztük levő falakat törte onnan. Az első lövés 24-én a Kőmál-tetőről éppen az unitárius egyház belmonostor-utcai szegletházát érte, a második pedig a Király-utcában egy fazekas kapujában esett le. A golyók maga­san jártak s többnyire csak a fedeleket érték, de igy is sok kárt tettek. Megrongálták többek közt a farkas-utcai református templom szarvazatát és kötését s betaláltak a szabók bástyá­jába. Azonban leginkább a katonai várdát és a lovasság parancs­nokának híd-utcai lakását célozták s midőn a várdaházat eltalál­ták, a kommendáns az őrséget nappalra a csizmadiák színjéhez rendelte onnan. A katonák hangulatát jellemzi az, hogy mind­járt az ostromzár első napján 4 muskétás szökött ki a kuruc táborba s 27-én egy káplár azt vitte hírül, hogy a legénység közt lázadás készül.2 Az ostrom negyedik napjára a védők új meglepetésre virradtak. Volt akkor a Kőmál-tetőn egy kőkereszt, melyet a lakos­ság túlnyomóan protestáns részének nagy visszatetszésére 1702-ben egy magasabbrangu német katonatiszt állíttatott oda. Hajnalig a kurucok ezt kasokkal vették körül s reggel már onnan tüzeltek ágyúikkal a bástyákra, kapukra és kőfalakra, úgy- annyira, hogy a falakon kívül épült sáncok védői csak a töl­tések mögé lehuzódva tudtak állásaikban megmaradni. A kuruc gránátok és bombák 28-án éjfélig hullottak onnan a városra s az ostromlók a tüzelés oltalma alatt fölszedték a Szamos hídját is, hogy a vizen túl készülő ostromsáncok munkálatait ne lehes­sen kirohanásokkal zavarni. E sáncok készítése alatt csillapult az ostrom ereje, úgy, hogy október 1-én a kommendáns ebédjén már a kurucok elvonulásáról beszélgettek. Galtenpladt 3 bástyából próbára lövetett ostromállásaikra s midőn a Kőmáiról a kuruc ágyuk visszafeleltek, a középkapun egy csapat lovast és muskétást küldött ki portyára. A mai kéttornyú református templom és a 1 A takácsok bástyája a mai tűzoltó-torony helyén volt. A torony a bástyára épült.- Teleki Mihály följegyzései szept. 24. és 27-ről.

Next

/
Thumbnails
Contents