Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1907

— 196 Fegyelmi állapot. A növendékek erkölcsi magaviseleté álta­lában véve egész éven át kifogástalan volt. Májer Ernő 4. oszt. tanulót — mivel a növendékekre káros magaviseletét tanúsított — igazgatóságunk az intézetből elutasította. Egészségi állapot. Kisebbfoku megbetegedések leszámításá­val az egészségi állapot jó volt a növendékek között. Hogy isko­lánkat a városi hatóság két ízben is bezáratta, annak oka a város területén — nem tanítványaink között — dühöngő járvány volt. Csongvai Lacika 1. oszt. tanuló február 6 án rövid szenvedés után meghalt. A kedves halottat tanulótársainak könnyei kisérték a sírba. Emléke élni fog szivünkben. Hogy a növendékeket edzettebbé tegyük, még a téli hóna - pókban is tartottunk tornaórákat. Az őszi és tavaszi napok tornaóráit szabad mozgásra fordítottuk s a Kismezőre, Hója- erdőbe, Kányafőre, Várostójához, feleki tetőre is elvezettük növendékeinket játszani. Iskolai ünnepek. Mint minden évben, úgy az idén is meg­ünnepeltük az okt. 6-iki gyászünnepet, március 15-két. Mindkét alkalommal a növendékek szavaltak, énekeltek és Nagy József tanító tartott a gyermeki léleknek megfelelő tanításszerű beszédet. Látogatások. Az idén iskolánkat Méltóságos és Főtisztelendő Ferenc József püspök úr, Kozma Ferenc felügyelő-gondnok és az igazgató kíséretében január 23-án meglátogatta. A módszeres oktatás, a gyermekekkel való szeretetteljes bánásmód, a teljes berendezéssel rendelkező iskola fölött meg­elégedésüket fejezték ki s „örömmel távoztak onnan, ahol szeretet uralkodik tanító és tanítvány között.« Az igazgató és tanvezető urak többször ellátogattak, hogy a tanítást meg­hallgassák. A Sepsiszentiványi Szentiványi }enő-ié\e alapítvány 25 korona kamatjából tankönyveket és Írószereket kaptak: Szigeti Sándor, Miklós Árpád, Kádár Ferenc, Dombi József, Erdődi Sándor, Bodor János, Palatka Lőrinc, Kovács Zoltán, Szász József, Szilágyi Dezső, Kardos János, Erdődi Károly, Ullmann Ferenc, Kovács Ferenc, Móric János. Tandíj elengedésben és konviktusi kedvezményben is többen részesültek (L. ez Értesítő VI. fejezetét.) Gmehling Hermann úr

Next

/
Thumbnails
Contents