Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1906

- 31 — E kérésünk mellé oda csatoljuk imánk e szavait: az a jó Isten, ki őrködött idáig Méltóságod élete és egészsége felett, ki megsegítette egy félszázad viharai között s megáldotta az ő vilá­gosságából jövő világossággal: áldja és tartsa meg még évek hosszú során át Méltóságod életét, egészségét, lelke erejét, szíve melegét s értelmének fenkölt gondolkozását, hogy mindezeket hozhassa még továbbra is áldozatul a mi édes hazánk, szeretett nemzetünk, szent vallásunk és kedves családja javára. A papnevelő intézet bizottságának 1906. szept. 13-án tartott üléséből s annak nevében mély tiszteletünk kifejezése mellett, vagyunk a Méltóságos és Főtisztelendő püspök úrnak alázatos szolgái Fekete Gábor elnök, Csifó Salamon jegyző. A püspök űr válasza. Folyó évi 65. sz. alatt hozzám intézett nagybecsű sorait abból az alkalomból, hogy 51 évi tanárkodásom után az E. K. Tanács, saját kérésemre, tanári működésem alól felmentett s ezzel megszűntem papnövendékeink képzésében, mint tanár közvetlen is részt venni, az ők erkölcsi és szellemi életök irányítására és ápolására ez úton is befolyni, a leghálásabb köszönettel vettem. Az elismerés, melyet tanári működésem iránt nyilvánítani szíveskedtek, valamint a feletti sajnálkozásuk, hogy e működé­sem megszűnt, mélyen meghatott, annyival inkább, mert jó lélek­kel mondhatom, hogy rám nézve a tanárság egész életemben, nem teher, hanem gyönyörőség volt s midőn ez alóli felmentésemet kértem, önmagamat fosztottam meg e gyönyörűségtől. De hát végre is számolni kellett erőmmel, a melyet ha 51 évi szolgálat útán gyengülni érezve, munkásságomat szükebb térre vagyok kénytelen szorítani, alig hiszem, hogy valaki előtt feltűnő legyen és azon megütközzék, tekintettel különösen arra is, hogy állásomban a tanári működésen kívül is elég nagy mező maradt fenn számomra, a melyen ha Isten életemnek még kedvez, még mindig bő alkalmat találok arra, hogy munkásságommal szeretett egyházunknak szolgálatokat tehessek, amit, hogy lelkiismeretem megnyúgtatásával teljesíthetek is, mindennapi imámba foglalva kérem az Ö szent segedelmét. Ebből önként következik, hogy a mire az igen tisztelt bízott-

Next

/
Thumbnails
Contents