Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1906

— 22 —

a kinek megjelenését nem szabta meg az idő, működését nem korlátozta az emberi gyarló test, s nem szakíthatta félbe a kereszt- halál. Igaz, hogy Jézusnak Krisztussága dr. Mesznyik szerint a hit körébe tartozik, de ha hisszük, hogy Jézus a halálból való föltámadás után Krisztussá lett és az Atya-Isten jobbján ül, akkor a természet feletti utón való születését is elhihetjük.

Akkor Jézust, az igazi Krisztust, semmiféle vonatkozásban ne hasonlítsuk, sőt ne is említsük egy lapon az Olymp isteneivel, akik a földre jártak szerelmeskedni, se az egyiptomi, se az ind vallások creaturáival, hanem nyugodjunk meg abban, a mit Dr, Másznyik mond, hogy itt egy csodával állunk szemben.

Ha Jézus természetfeletti utón, szentlélektől fogantatott, természetfeletti lény volt s sem Istennek, sem a természetfölöttinek nem volt szüksége arra, hogy anyától szülessék, ha ez anyától is nem természetes módon, hanem úgy született, hogy örök szüzessége megmaradott.

A kereszténységnek szüksége volt a második és harmadik százakban arra, hogy a többi vallásalapítókhoz hasonló, de a prófétáknál nagyobb és istenibb legyen Jézus. Nekik Krisztusra, királymódjára fölkent, a másodrendű istenek módjára származott rendkívüli lényre volt szükségük, mert az a nép jelt kívánt.

Ma nemcsak azt tudjuk, hogy a természet a legnagyobb csoda s a természeti törvénynek minden változata bámulatra ragadó tény, hanem azt is, hogy a ki ezen törvény keretén belől érvényesíti testi és lelki erejét, fokozott mértékben megnyeri tiszteletünket és hódolatunkat. Tudjuk, hogy az isteni a világtényezőkben immanenter működik, még akkor is, a mikor nekünk arról sejtelmünk sincsen s kiegyenlíti azokat a hézagokat, hibákat és bűnöket, a melyeket az egésznek töredékei az egyesek, éppen viszonylagos helyzetük miatt el nem kerülhetnek.

Ha tüzetesen vizsgáljuk dr. Másznyiknak valóban nagybecsű fejtegetéseit, az egyik fordulónál megtapsoljuk és azt mondjuk, ime ez az az ember, aki megtalálta a krisztologia labyríntusából kivezető utat, de már a másiknál megállunk és nem követjük, mert nyilván látjuk, hogy elveszítette azt az irányt, a mely a kitűzött célhoz vezet.

Az istenné levés közönséges dolog volt, a tudás nélküli hit