Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1904

Kovács János.1 1846-1905. Az a férfi, kinek emlékezetét föl akarom újítani, mai napság mindinkább ritkuló ama tanárokhoz tarto­zott, akik hivatásukat nem látják betöltöttnek azzal, ha kötelességüket az iskola falai között jól-rosszúl elvégezték, ha napi munkájukat lelkesedés nélkül le­darálták. A régi papi-tanári képzés emlőjén nevekedett. Lelkesedéssel csüngött az iskola és egyház ügyein. De a társadalomnak bármely mozgalma is ép oly lelkes harcosra talált benne. Értett ahhoz, hogyan kell meg­nyerni a társadalom rokonszenvét és erkölcsi támoga­tását az iskola ügyeinek s példát mutatott rá, hogyan szolgálhatja minden tehetségével és akaraterejével egy középiskolai tanár a maga szerény körében a társa­dalom hasznos kezdeményezéseit és törekvéseit, ü megmutatta, hogyan lehet egy ember neve elválhatat- lanná egy eszmekörtől, melynek szolgálatára agyának minden gondolatát, szivének minden dobbanását szen­telte. A tanítványi hála, a kartársi tisztelet és szeretet érzelmei vezetnek s a mult emlékei rajzanak fel lel­kemben, midőn az ő szép élete eseményein végig tekintek . . . ' Felolvastatott az Orsz. Közópisk. Tanáregyesület Kolozs­vári körének ápr. 1-én tartott ülésén.

Next

/
Thumbnails
Contents