Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1903

tettel csíszolgatta, hogy meg tudta aranyozni a komáromi ezermester! Ha egyéb érdeme nem volna, ez egymagára is elég jogcíme lenne a halhatatlanságra.

S akkor is a küzdők között volt, mikor virradni kezdett. A királyné szeretetének s a külföld becsülésének megszerzésében is kivette a maga részét. A magyar névnek aligha szerzett valaki a Zrínyi Miklósok óta több dicsőséget és elismerést a külföld előtt.

Műveit a világ minden valamirevaló nyelvére lefordították és megszerették. Csak itthon lett divattá újabb időben lekicsinyelni, serdülő leánykák és éretlen gyermekek olvasmányává lefokozni Jókait a kloáka illatú Zolák nagyobb dicsőségére. Külföldön inkább megbecsülik. A német Jókai alighanem kapósabb a magyarnál, pedig micsoda pőrére vetkőztetett hebegő legényke lehet a magyarhoz képest! Jókait nem lehet lefordítani: a kacagányból nem lehet plundrát csinálni. A gondolat még átültethető, de a kifejezés, a szó, a hang színe, ereje, zeneisége rendesen elkallódik a fordító kezén. Már pedig Jókainak is, mint minden igaz költőnek ebben rejlik a nagysága, a nyelvben. Az igazi költőnek ma is csak ez az egyetlen, az igazi hangszere, a szó, a hang, mint régen, amidőn költészet és zene egyet jelentettek. Beszélhet az aesthetika akármit, föléje állíthatja a nyelv művészeinek akármíly magasra a gondolat, az érzés és conceptio művészeit, elébe teheti Gyöngyösinek Zrínyit, Jókainak Keményt: az igazság azért csak az, hogy igazi prófétát csak a nyelv, a szó művészeiben lát a nemzet. Nem valódi lantos az, aki nem tud a hangszerén játszani. A gondolat mélyebbé, az érzés nemesebbé, a tudás értékesebbé teszi a hangot, de együtt és összesen sem érnek semmit a nyelv megeleveniítő hatalma nélkül. Ez, ami mindent pótol, s amit nem pótol semmi. Aki nincs beavatva a nyelv művészetének titkaiba, az lehet