Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1903
18 hogy a középfokú közoktatás munkásainak megteremtse a társadalom értékelésében ázt az erkölcsi elismerést, amelynek hiányában a tanárvilág a közéletben és közvéleményben ferde és feszélyezett helyzetet foglalt el. Buzgólkodása sok tekintetben eredményes volt. De még most is kisért néha a sajtó vállverege- tése s a társadalmi kiskorúság iránt nyilatkozó szánalom. Azonban tagadhatatlan az is, hogy mind szélesebb körben terjed az elismerés szava, mind általánosabbá válik az a tudat, hogy a nemzeti míveltség legbecsesebb érdekei épen a középiskolai tanárok kezében vannak letéve. Azok a nemzedékek, amelyek a jövő tudományos, irodalmi, művészeti, közgazdasági és társadalmi életét irányítani, színvonalát emelni és sokszor sivár tartalmatlan- ságát eszményi javakkal telíteni vannak hívatva, mind a középiskolai tanárok vezetése alól kerülnek ki. A jövő társadalom tartalma, eszmei lényege, erkölcsi iránya és harmonikus, derült világnézete van veszélyeztetve, ha ez a nemzedék fanyar és sivár kedélyű, kedveszegett, kötelességét unottan teljesítő, meghasonlott világnézettel működő tanárok kezei alól kerül ki. Nem, Uraim, az iskola nem meddő befektetés ; a társadalom busás erkölcsi kamatra adja ki elismerését, ha a középfokú iskolák és tanárok munkáját jó akarattal, kellő értékeléssel kiséri. Mert a jóakaratú figyelem, a csöndes és külső hatásokra nem számító munka elismerése buzdítólag hat és sarkal; annak hiánya olyan, mint a korai fagy a rügyfakadásra, a jégeső a zöld lombozatra. Iskolánknak — munkánk erkölcsi támogatása mellett — nincs most sürgősebb reformra szüksége, mint hogy jó tanárokat neveljünk és adjunk neki. A régi kipróbált gárda sorai ritkul nak. Új erők, új emberek váltják fel őket. De hogy ez a felváltás necsak változás, hanem a dolgok természetes menete szerint haladás is legyen, arra szükséges, hogy e pályát versenyképessé, a tehetségek számára hozzáférhetővé tegyük. Ezt pedig elérjük ţ ha a tanárnak megadjuk a lehetőséget, hogy — anyagi gondoktól felszabadítva — egész erejével az iskolának élhessen, magát — ami e pályán még fontosabb, mint bármely tisztviselői pályán — folyton képezhesse, szellemi erejének teljességével és kedélyének egész harmóniájával folytathassa a nevelés és tanítás
