Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1902

85

Hiányok tárai, más vallások bibliái tartalmaznak. Sőt ma már kénytelenek vagyunk beismerni, hogy a bibliát kizárólag önmagából megérteni és helyesen megmagyarázni, lehetetlen.

Arról szükségtelen is szólnunk, hogy a biblia fogalmát mindenki ahhoz a speciális példányhoz fűzi, amelyet ő használ, s amely, anyanyelvéhez idomítva, adja elé azokat a gondolatokat, amelyeket a héber író egykoron anyanyelvén, később, az alárendeltség korában, az idegen elnyomó nyelvén mondott el. „A mi bibliánk“ alatt mindig csak a Károli- vagy Káldi-féle fordítást értjük, pedig, irodalomtörténelmileg igazolva van, hogy mindenik fordítás csak halvány visszhangja az eredetinek. A magyar irodalom ismerője jól tudja, hogy fordításaink, még koruk nyelvének sem legjobb termékei, hanem csak olyanok, amilyent Károli vagy Káldi s később utódaik előállítni tudtak. Az 1898-ban megjelent, átdolgozott kiadás, az újkori tudományosság eredményét sok tekintetben felhasználta. Mai magyar nyelvünkhöz alkalmazta, de ez sem oly kifogástalan, amilyent a szent könyvnél óhajtanánk. Még ez sem vette figyelembe mindazt, amit az új kor folyton szaporodó adatai felderítettek.

He kell vallani, hogy némely dolognak az értéke nem önmagában van, hanem abban a venerációban, amely körülveszi. De mi a bibliában oly belső becset ismerünk, amelynek nincs szüksége a vakon hódoló venerációra, hanem éppen ellenkezőleg, szüksége van arra, hogy a tudomány modern eszközeivel behatoljanak titkaiba, és megvilágítsák mindazokat a benső, eddig teljesen ismeretlen szerkezeti részleteit, amelyek élete, hite, tudása és egész szelleme tényezőit, történelmét és azt az isteni inspirációt földerítik, amelynek legyen szavára létezése megkezdődött.

Midőn a derék Heltai Gáspár, a magyar nemzet dicsőségére, szövetkezett három jeles társával: Gyulai Istvánnal, Ozorai Istvánnal és Vízaknai Gergellyel, „hogy ez drágalátos könyv a mi nyelvünkén is olvastathatott volna“, nyilván volt előtte, hogy „nem igen sokan vadnak közöttünk magyarok között, kik csak annyira is tudjanak deákéi, hogy az deák bibliát csak betű szerént is értsék“. Ugyanő, az akkori felfogás szerint, épen azt mondotta, amit mi mondunk ma: „szokták mondani s igazán is mongyák, mert úgy vagyon, hogy aminek ember jó, nemes és