Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1902
— 10 — Önéletrajzában megkapó közvetlenséggel hatnak azok a sorok, melyekkel bevégzi élete leírását. Mikor a kolozsmonostori gazdasági tanintézetet felállították, a kormánybiztos Berde ajánlatára a vegytani tanszéket felajánlotta neki. „Megköszönve szívességét, kijelentettem, hogy engem nemcsak kötelezvény, de mély hála is köt az unitárius státushoz, mely engemet a maga költségén neveltetett; háládatlan tehát annál kevésbbé leszek, mert nincs senki, a ki helyemet elfoglalhatná. Ő is, Berde Áron is méltányolták érveimet, de nem tartották legyőzhetetlennek. Én azonban nem tágítottam. Itt maradtam smaig sem bántam meg.“ Nem lenne e vázlatosan rajzolt kép teljes, ha irodalmi működéséről meg nem emlékezném. Állandó és szakadatlan érdeklődéssel egyházunk és iskoláink múltját kutatta és kutatja. Csak sajnálnunk lehet, hogy állandóan nagymértékű elfoglalta- tása miatt évtizedek szorgalmas gyűjtő munkásságának eredményeit nem foglalhatta össze rendszeres, nagyobb szabású művekbe. De, kissé szabadulva az iskola mindennapi munkájától, e tekintetben még nem mondunk le minden reményről. Művei időrendben a következők: 1. A méter-rendszer. Iskolai és magánhasználatra. Kolozsvár 1870. E nemben magyar nyelven az első önálló művecske. 2. A kolozsvári unitárius főgimnázium kórháza alapítása és első évi története. Keresztény Magvető 1874. 3. Dálnoki János akadémita reversalisa. Kér. Mvető 1875. 4. A szőkefalvi unitárius ekklézsia története. U. o. 1877. 5. Collegiumaink megmentése a múlt században. U. o. 1877. 6. P. Horváth Ferencz élete és alapítványa. U. o. 1878. Felolvastatott a jóltevők emlékünnepén. 7. Gymnasiumaink múlt századi történetéhez. U. o. 1878. 8. A kissolymosi, bözödi és más templomaink elfoglalása I. Rákóczy György alatt. U. o. 1878—1879. 9. Basilius István levelei. U. o. 1879. 10. Fölvilágosítás a „Tabulae Ceratae“ kérdésnek az unitáriusokra vonatkozó részében. U. o. 1879. 11. K. Nagy Lázár levele a Brassai Sámuel tanárrá választása ügyében. U. o. 1880. 12. A szkeresztúri gymnasium felállítására tett első indít