Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1901

86

A hivataloskodás azonban meglehetősen elnyűtte mái; tehetségét és lankasztotta teremtő erejét. 1835-ben visszatekintve hivataloskodása lefölyt 18 évére e megdöbbentő képet rajzolja róla: „A reggel végig gondolám 18 esztendő alatti megfutott pályámot, mostani leszállóit becsemet, jövendőre mind rosszabbúló sorsomat, el- mecsevészett egészségemet, hanyatló korom, feláldozott vagyonomat, a képzelődés és lelkesedésnek lehervadt virágait, lelkemnek bágyadozó erejét, — és hogy mindezeket caneellistr. súgómnak áldoztam fel! Mind végig gondolám, s érzem, hogy fogaim akaratom ellen elkeseredve csikorognak. Bolondnak nevezém magamot, S ha ne szégyeljem önmagámtól, átkozódásra fakadtam volna.“

Olyan eszes, képzett és lelkiismeretes ember, a minő Farkas volt, bizony rosszul is érezhette magát oly hivatalban, melyből a gondolkozás számkivetve volt és kaptafára ment minden. „Fiat con- ceptus“, — hangzott a parancsolat, a fogalmazó pedig, mint egy gép, megcsinálta szépen a kaptafa szerint. De még ez nem volt minden. Bizony a hajlékony derekúak jobban boldogultak, mint a pontos és szorgalmas egyenes lelkűek. Az ilyennek legfőlebb társai titkos irigysége és rágalmazása jutott ki, nem az előléptetés.

Nem csoda, ha ez állapot Farkast elkeserítette, a mellőzés pedig vérig sértette. Csak 1825-ben lett a napi díjasból ötödosztályú Írnok, és csak 1830-ban nevezték ki negyedosztályúvá.

E sanyarú helyzetében azonban megvigasztalta a filozofia. „Tudom Horatius jegyzését, hogy minden ember elégedetlen sorsával, jól tudom, s nem is disputálok vele“, — mondja Naplójában. De azért mindez kevés vigasztalás lett volna, ha nem derítette volna fel ez éveket a jók szeretete és barátsága és nem aranyozta volna be a szerelem édes álma.

Döbrenteynek és Wesselényinek szeretetét és barátságát magával vitte már hivatalos pályájára. Az egyforma érzés és törekvés fűzte mind állandóbbá Wesselényivel való barátságát, ki nagyra is becsülte az egyszerű fogalmazót. A hivatal hozta barátságba gr. Bánffy Józseffel. Benne, -— mint maga írja, — egy nemes lelkű, kíméllő tár- salkodású, s a szó igaz értelmében egy valódi becsületes emberre talált. Hivatalban, házánál, emberek közt különösen megkülönbözIII.