Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1900

XXXlV változáson ment keresztül.1) Egyebeket mellőzve csak azt említeni meg, hogy a süveget a nagy franczia forradalom felszegzett kalapja (Mitrovszky), ezt pedig 1820-ban a fekete magyar kalap szorította ki. Az ifjúság 1837-ben 57. főtan. sz. a. folyamodott, hogy ma­gyar helyett „gatya“-nadrágot viselhessen, de nem nyerte meg, 1848-ban alig érkezett Kolozsvárra Pestről a márcz. 15*ik> események hire, a mi diákjaink is forrongásba jöttek. A kétfejű sasok és sok más mellett valami külön vívmányra is áhítoztak. Hirtelen nem találván egyebet, márcz. 26-án épen consistoriumi ülés alatt egetverő „szabadság“ kiáltásokkal a tanácsterem ablakai elé gyűltek és „roham-kérvényt“ nyújtottak be, melyben az egyenruha — tehát a magyar öltözet — rögtöni eltörlését követelték. Követe­lésük teljesíti etett. Az 50-es években aztán szivesen fölvették volna, de az absolut kormány csak a „magyarka“ viselését nézte el. A kik nem szándékoztak egyházi szolgálatra lépni, azok a frequentálás alól mentesek voltak s secundanusok-nak neveztettek és kivételes törvényeik voltak. A frequentálás sok módosuláson ment át, míg 1839-ben vég­leg eltöröltetett. Ugyanekkor törölték el a secundanusok külön tör­vényeit is. A togatusok és secundanusok után következtek az u. n. neutralisták. így nevezték a poétákat és oratorokat; végre csak az utóbbiakat és azon felső osztálybelieket, kik szegénységök miatt nem szerezhettek egyenruhát. Az alsó osztályokban is egy testületet képeztek a mendicansok. Szegénysorsú gyermekek voltak ezek, a kik a lakó- és tantermek­ben mindennemű szolgálatot teljesítettek. Az óvárbeli és piaczsori iskola korában a tehetősb polgároknál a főzetés sorrendjét bejelen­tették, az ebédet másnap a diákoknak felhordották s a négy asztal­hoz beosztott diákoknak felszolgálták. A magyar-utczai iskolában a segélyezés ezen neme már megritkult, de a polgárok esténkénti meg­keresése — kántálás — élelmi czikkekért 1810-ig fennállott. Külön­ben a mendicansok is alkotmányos életet éltek annyiban, hogy so­káig maguk választották elnöküket, a decuriót. Később az iskola­') A Főtan 37—1784. sz a. a frequentálás alatt a mente és süveg folytonos hordását törölte el.

Next

/
Thumbnails
Contents