Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1900
xxxii során a templomtól kezdve 7 teleknek, valamint az ekklésiától Schyrmer János szász, unitár. pap által 1710-ben testált egyik papi háznak és a leányiskolának megszerzése. így az építkezés eszközöl- hetővé vált, miután a Berde Mózsa által e czélra hagyott 50.000 frt az egyház rendelkezésére jött s a vallás és közoktatásügyi minister Wlassics Gyula ő nméltósága is 110.000 frt törlesztési kölcsönt előlegezett. x) IV. FEJEZET. Osztályok. Frequentálás. Egyenruha. Házi rend. Esküdtszék. Büntetésnemek. Közvizsgálat. Szünidők. Kollégiumunkban 1718. után csaknem a század végéig — s valószínűleg azelőtt is — következő osztályok voltak: Elemi osztályok (syllabisantes, legentes). Declinisták. Comparisták. Conjungisták. Syntaktisták. Etymologisták. Poéták. Orátorok. Ezen osztályokban addig maradtak a tanulók, míg teljesen elkészültek, tehát némelyik két évig is. Ekkor léptek a philosophia- vagyis diák-osztályba, hol az első évben novitiusoknak, azután veteranusoknak neveztettek. A diákok közé való felvétel úgynevezett frequentálással történt, a mi nehéz megpróbáltatás volt. Az új diáknak ugyanis, ha togátus egyenruhás akart lenni, hat hétig egyenruhában kellett járnia. E nélkül még az ajtón sem volt szabad kimenni. Felöltözve folyton az asztal mellett ült és tanult, pontosan feküdt és kelt; mindennap kétszer templomba ment, magaviseletében, járásában, beszédében kifogástalannak kellett lennie. ') A 9 telelt vételára, mellék költségekkel együtt 142.331 frt. 96 kr. o é. 284.663 kor. 93 ffll.