Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1899

— 5

Első és a többin messze fölötte állló stúdiuma tehát a középiskolának a nyelvtanítás.1)

»Ez a módszer tökélyeinek a legteljesebb képviselője, mely az ember minden tehetségét minden fokozaton át teljes számmal gyakorolja és fejti s majdnem folytonos foglalkodásban tartja a — mondhatni — legfontosbikat és legbecsesbiket, az ítélő tehetséget, melynek helyessége szellemi jellemünk legszilárdabb, leghasznosabb vonása, s melynek gyengeségét vagy ha egyáltalán lehető volna, hiányát a legfényesebb adományok, a képzelődés bármily dús volta, az ötletek bármily bőven fakadó és ömlő forrása, az álokoskodás bármily vakító és ámító fogásai sem pótolják ki.« A reálisták követeléseit pedig azzal némitja el, hogy »a középiskolai tanulmányok közt egyet enegy sincsen, a melynek a jövendő bárminemű pályáján egyenes hasznát venné a tanuló s a minél fogva valamelyikük valóban szükséges volna «

Teljes egészében kidolgozott nyelvtana Hr. nak csak egy van, az Okszerű Vezér. Teljes czime: »Okszerű Vezér a német nyelv tanulásában. Irta Brassai Samu I. r. Kolozsvárt, 1845. (A kiadó tulajdona).« A »Kék könyvtár«-ban jelent meg, az I. r 1845-ben, a II. rész 1847-ben, »T. Vörösmarty Mihály úrnak a M. T. T. nyc/vtudományi osztálybeli első tagjának« ajánlva. Első része

') Fontosságra nczve a mathesis foglalja el a második helyet Br. szerint a középiskolai tanulmányok sorában, mint a dedukáló tehetség kifejtője. Harmadik sorban a história jő, melytől tehetségeink értelmi csoportjában csak az emlékező és képzelő tehetség gyakorlását várhatjuk, de a mely annál gazdagabb bányája a kedély rovata alá tartozó eszméknek. A negyedik és utolsó sorba a természeti tudományokat helyezné, de mivel meg van győződve, hogy „terjeszkedésük, sőt csak besorolásuk is a más rendbeliek rövidsége és Így ártalom nélkül nem történhetik, a gymnasiumi tantervbe befoglalni nem lehet, és nem is kell.“ Hogy mennyi igazságtalanság rejlik ez anathemában, azt fölösleges itt fejtegetnünk. Különben is rögtön elvész az éle, ha meggondoljuk, hogy Br. a középiskolát mindig csak szellemi gymnastikának szereti tekinteni, melyndc czélja szerinte sohasem lehet az, hogy az ifjút magára a tudományra tanítsa meg, a mi képtelenség, elég (azaz hogy több), ha a tudomány iránti szomjat é? vágyakozást oltja és neveli bele. Hogy az iskola teljesiti-e feladatát, azt nem az onnan hozott ismeretek terjedelmes, vagy mély voltából ismerjük meg, hanem az abszolvált növendéknek a tanulékonyságából, hegjobb oktatás az, a mely arra törekszik, hogy magát nélkü- lözhetővé tegye. Mekkora idealismus a mi gyömöszölő rendszerünkhöz képest!