Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1897
. — 44 4. Az intézet új tagja belépésekor a dékántól indexet (leczke- könyv) kap, melynek előinutatásával jelentkezik a kollégiumi igazgatónál, ki a bennlakás ügyében intézkedik. 5. A papnevelő intézet tagjai minden iskolai díj fizetése alól mentesek. 6. Bennlakásra felvétetnek a rendes tanfolyamot bevégzet- tek, valamint a lelkészjelőltek is. 7. Magántanulásra engedélyt, kivételesen az E. K. Tanács ad a Vizsg.- és Fegy. bizottság meghallgatása után. 8. Az I. és II. éves hallgatók kötelesek a „Ferencz József tudomány egyetemnek“ tagjai lenni s ott a Bölcsészet-nyelv és történettudományi karnál félévenkint legalább tíz órát hallgatni. Az egyetemi díjakért az E. K. Tanácshoz folyamodni lehet. A folyamodások a dékánhoz nyújtandók be szept. 10-ig. 9. A Ill-ik éves hallgatók és a szigorlók az ezen szabályokban biztosított jogaik érvényben maradása mellett a kolozsvári „Ferencz József tudomány-egyetem“ Bölcsészet-nyelv- és történettudományi karánál beiratkozhatnak hallgatóknak, azonban kötelesek indexüket a theol. dékánnál azonnal bemutatni. Az Egyetemen hallgatott órák száma a B-ik éveseknél a 12 órát, a szigorlóknál a 16 órát meg nem haladhatja. Boros György, dekán.