Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1896
— 16 — madikat az illem, a mely követelheti, hogy érzelmeink és gondolatataink kifejezéséhen tekintettel legyünk a társaságra s civi- lisált lénynek mutassuk magunkat. A puszta szenvedés sohasem lehet czélja a művészetnek, de mint eszköze felette fontos. Sem a gyöngéd, kellemes (erschlaffend, schmelzend) indulatok, sem ezek legfelső' fokai nem tartoznak a tragédia körébe. Ezekkel hat a regények és drámák nagy része. Könyekre indítanak, de nem emelik fel a lelket, a szellem üres marad. A nemes és férfias ízlést ezek nem elégítik ki, mert csak az érzékeket csiklandozzák. De viszont az indulatok legfelső fokai sem lehetnek tárgya a tragédiának. Ha az ember a fájdalom zsákmányává lesz, kínzott állat inkább, mint szenvedő ember. A szenvedés nem végczél s nem közetlen forrása a gyönyörnek, melyet a tragédia kelt. A szenvedés csak akkor aesthetikai, ha fenséges. Csak a szenvedés elleni küzdés méltó az ábrázolásra, mert a küzdelem fegyverei az ész eszméi. Tehát eszmék kell hogy előforduljanak, vagy felkeltessenek. Ámde eszmék kezetlenül nem érzékíthetők. „Minden jelenség, melynek utolsó oka az érzéki világból le nem vezethető, az érzékfelettinekindirectábrázolása.“ Az emberi csele kedetek kétfélék. Vagy az ösztönből folynak, természeti törvényeknek hódolnak, azaz állatiak, vagy pedig az akarat befolyása és uralma alatt állanak. Az érzékfeletti elv az ellentétes cselekedetek küzdelménél jut kifejezésre. Minél erősebb az indulat s minél nagyobb az ellenállás, annál nagyobb az ember erkölcsi önállósága, annál pathetikusabb az előadás s annál fenségesebb a pathos. Összefoglalva a mondottakat: ^Minden pathosnál az érzék a szenvedés, a szellem a szabadság által van érdekelve. Ha a pathetikus előadásnál a szenvedő természet kifejezése hiányzik, akkor az aesthetikai erő nélküli s szívünk hidegen marad; ha pedig az erkölcsi szabadság kifejezése hiányzik, akkor minden érzéki ereje daczára sem lehet pathetikus, hanem csak érzelmünket lázit ja fel. Már a szenvedés állapotában két módon nyilvánulhat a szellem önállósága: szenvedöleg és tevöleg. Az a magatartás (Fassung) és a cselekvés fensége. Amaz szemlélhető, mert az egymásmellettiségen alapszik, ez csak gondolható, mert az egymásutániságon alapszik. Az a képzőművész tárgya, a költőé
