Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1893
70 a görögnyelv és irodalomból tartozik vizsgálatot tenni az oly tanuló, ki már egy vagy több éven át a pótló tantárgyakat tanulta. 8. A fölvétlre minden tanuló atyja, anyja vagy gyámja kíséretében tartozik jelentkezni. Vidéki szülők vagy gyámok, beiratáskor kötelesek bejelenteni, hogy fiokat, illetőleg gyámoltjukat hol és kinél fogják elhelyezni, kire fogják a házi felügyelet és nevelés gondjait bízni. Az alapos kifogás alá eső szállás megváltoztatását követelni az igazgatónak jogában áll. A fölvételre a tanulók előbb az igazgatónál, azután az illető osztályfőnöknél jelentkeznek, a ki a beíráshoz t&i’tozó egyéb teendőket végzi. 9. Azon tanulók, kik az iskolában bonlakást óhajtanak nyerni, kötelesek (kivétel nélkül) ezen óhajukat legkésőbb aug. 15-ig az igazgatónak bejelenteni. A ki ezt tenni elmulasztja, fölvételre annyival inkább nem számíthat, mivel a lakószobák száma s így az ágyhelyek száma is jóval kevesebb lesz, mint az előző években volt. 10. Az iskolai díjak a beiratáskor befizetendők, azon kívül iskolai «Értesítőre» minden tanuló 50 krt fizet. Szegénysorsú unitárius valláséi jó tanulók az isk. díjak elengedéséért szegénységi bizonyítványnyal ellátott folyamodványaikat szept. hó 15-ig adják be. XXIV. Kimutatás a különböző czímeken fizetendő iskolai díjakról. I. Beiratási díj : E czímen minden al- és felosztályú nyilvános vagy magán unitárius valláséi tanuló 1 irtot, nem unitárius vallású 2 frtot fizet. II. Iskolai szükség : E czímen minden al- és felosztályú nyilvános vagy magán tanuló valláskülönbség nélkül 2 frtot fizet.