Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1887

80 is letörleszti, mit, igen természetesen, a tanulók által fizetendő hasz­nálati díjból kell eszközölnie. Használati dij egy nagy ágytól egy évre 2 frt. Karikás ágytól 1 frt. A Nagyméltóságu miniszter ur 44477. sz. a. az iskola épüle­tének rajzát kérte, a mely rajzon a hossz- és keresztmetszet meg­legyen, hogy az egyes helyiségek magassági és más méreteit meg lehessen tudni s igy kitűnjék, hogy az épület a paedagogia és köz egészségügy követelményeinek megfelel-e. E rajzot Kotz József vas­úti mérnök hitrokonunk készítette meg s műszaki véleményt is irt melléje, a mely szerint helyiségeink a jelenkor igényeink megfelel­nek. E munkát, irt atyánkfia, minden dij nélkül tette, a melyért igazgatóságunk, a maga s az egyház nevében, szives köszönetét szó­val és írásban is kifejezte. Folyó évi május 10-én d. e. 11 órakor, az iskola nagytermé­ben, a jóltévők emlékünnepélye a szokásos programra szerint meg tartatott. Főtárgya volt Iíoncz János élete és alapítványa története, melyet irt és felolvasott Péterfi Lajos tanár atyánkfia. Az iskolai év tavaszán a gymnasium udvara végében levő 800 ] öl területű kert megnyittatott a növendékek részére tanuló és szórako. ó helyiségül. Parkírozása, átalakítása is nagyrészben meg­van, s a jövő iskolai évben — ha Ist n is úgy akarja — teljesen rendbe jő. E kert az ifjúság Ízlésének, miveltségének legyen egyik bizonyítéka. Hogy a romboló, v-igy szépítő szellem közül melyiknek hódolnak az ifjak, azt a jövő fogja megmutatni. A sze''eni tankerület kir. főigazgatója, méltóságos Elischer Jó­zsef kir. tanácsos ur f. évi február hó 10 és 11-én tartotta hivata­los látogatását, mint a kormány megbizottj <. lg izgatósági ülés volt 13, tanügyi összejövetel 5. Raff j Károly buzgó hitrokonunk, a Derzsi Domokos által aján­dékozott ór.iharangot, a főnöki szoba ajtója mellé vaskötéssel felcsi­náltatta. Munka és anyag ára 2 frt 60 kr. Járási és intézeti orvos Lengyel József ur a gyám. kórházi tő­kéje növelésére 2 frtot ajándékozott. A növendékek által vásárolt gyógyszerek ára 20°/0-át Jaeger Fr. Józs f gyógyszeré-z úr a gymn. kórháza javára ajándékozta. Az intézeti orvos ur jelentése szerint a tanulóknál 24 beteg­ségi eset fordult elő Ez év egészségügyi tekintetben a legjobbak közé tartozik. Az ifjúságnak tanulá bán való igyekezete, magaviseleté jó. A Gál Abel-alap múlt év végül volt 2036 frt 89 kr., most 2179 frt 44 kr. A Vas Miklósné-alap 687 frt 90 kr., most 736 frt 2 kr. \ kórház-alap 630 frt 40 ki-., most 1677 frt 3 kr.*) A Kriza János-alap 63 frt 70 kr., most 67 frt 95 kr. A Marosi Geigely-alap 55 frt 57 kr., most 58 frt 42 kr. *) Ide van számítva a vámfalvi Bodö Sándor ezer frt hagyatóka is.

Next

/
Thumbnails
Contents