Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1887

58 Az isk. év ünnepélyes bezárása junius 23-án d. e. volt, mely alkalommal Köváry László isk. f.-gondnok intéze t beszédet az ifjú­sághoz az érdemsorozat felolvasása előtt. Az érdemsorozat felolva­sása, jutalmak kiosztása és az évi jelentés megtétele után az igaz­gató tartott zárbeszédet. XVII. Figyelmeztetés az 1888—89-ik tanévet illetőleg. 1. Az iskolai év szeptember 1-ón kezdődik. 2. A beiratások szeptember 3. és 4-ik napjain eszközölhetők a főtanoda helyiségében, a 29-ik számú igazé. teremben. 3. A tanodába először belépendő felosztályu tanuló: bizonyít­ványaival, keresztlevelével személyesen ; az alosztálya: szülői, gyámja vagy ezek megbízottja kíséretében köteles az igazgatónál jelentkezni s ott születési évét és helyét pontosan bejelenteni. 4. Az elemi vagy gymnasialis osztályba lépendő tanulók sza­bályszerű bizonyítvány vagy ennek hiányában felvételi vizsgálat alap­ján vétetnek fel az illető osztályba, még pedig az elemi osztályba lépni akarónak legalább 6, a gymnasialis osztályba pedig 9 évesnek kell lennie. 5. Az elégtelen osztályzatú bizonyitványnyal jelentkezők nem vétetnek fel. 6. Az ágyhely-dijon kívül a többieket az egész isk. évről előre kell befizetni. 7. A kik az iskolában benlakást akarnak nyerni, ebbeli szán­dékukat szeptember 3-ig az igazgatónál jelentsék be. 8. A javító érettségi vizsgálat aug. 28-án, a felvételi-, pót- és javító vizsgálatok szeptember 5-én és 6-án ejtetnek meg. 9. Az ösztöndijak elnyerése végett a folyamodásokat kereszt- levéllel, isk. és szegénységi bizonyítványokkal felszerelve, szept, 15-ig az isk. igazgatósághoz kell beadni. 10. Tudósitó könyvét minden tanuló köteles bemutatni az igazgatónak, mert különben nem vétetik fel. 11. A tanulók ruháiknak és könyveiknek a szülők vagy gyá­mok által láttamozott leltárát beiratások'alkalmával az igazgatónak bemutatni tartoznak. 12. A belépő tanulók az 1887. évi XXII. t.-cz. értelmében a beiratás alkalmával tartoznak bemutatni az újra-óltási bizonyítványt. 13. Az 1889-ik évben papi szigorlatra írásbeli dolgozatokra feladatok: a) Pál apóstól tana a Krisztus személyéről a római és korin- thusi levelek alapján. b) A confirmatió fontossága és a lelkésznek e körüli köteles­ségei.

Next

/
Thumbnails
Contents