Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1886
49 A vasárnapi hitoktatás az alosztályokkal a téli hónapokban ebben az évben is rendesen megtartatott Boros György tanár felügyelete alatt. A tanítást és isteni tiszteletet a papnövendékek végezték. A szertartás végeztével a tanítás bírálat alá vétetett, s arra az észrevételek megtétettek. Különböző intézetektől jött 101 drb „Értesítő“. — Egyes könyvárusok több tankönyvet küldöttek az illető szaktanároknak. A tanuló ifjúság magaviseleté, egy pár tanulót kivéve, kik igazgatósági megintést kaptak, általában jó volt. Az egészségi állapot, mint a kórházi kimutatásnál látható, elég kedvező volt. Szembetegség uralkodott, de ezért az előadások nem szűntek meg. Haláleset az iskolában nem fordult elő. Egy szép reményű VI. osztálybeli tanuló, Nagy Albert, ki a szüreti szünidő után otthon maradván, hosszas tüdősorvadás után márcz. 27-én, Kaálban, a szülői háznál elhunyt. Ez isk. évben a faágyak és ládák helyett a lakó szobákba fiókos vaságyak alkalmaztattak, a mely intézkedés a rendnek, a tisztaságnak és az egészségnek nagy előnyére szolgált. A benlakók száma, — jóllehet más vallásfelekezetü nem lakott az iskolában — ez évben annyira megszaporodott, hogy a 35-ik számú nagy tantermet az igazgatóeág kénytelen volt lakszobává változtatni át. A lefolyt tanévben az egyes lakószobákban, valamint a tantermekben tetemes javitások történtek. Dr. Gálfy Endre, honvódtörzsorvos elfoglaltatása miatt az isk. kórházi orvosságról lemondván, melyet oly nagy lelkiismeretességgel vitt, helyébe dr. Bartók István neveztetett ki az E. K. Tanácstól. Az év folyamában az isk. igazgatóság tartott 18 ülést, melyeken a folyó ügyek elintézése mellett tanári értekezletek is voltak az összhangzatos tanítást, az ifjúság előmenetelét és fegyelmét illetőleg. Ezenkívül a nevelésügyi bizottság is több ülést tartott, melyeken a vallásközönség összes iskoláira vonatkozó tanügyi kérdések intézteitek el. A félévi és érettségi vizsgálatokra és papi szigorlatra az E K. Tanács által kinevezett bizottság nagy érdeklődéssel kisérte a vizsgálatokat, különösen annak buzgó elnöke, Berde Mózes egyh.-tanácsos atyánkfia. Továbbá ki kell emelnem Főtanodánk érdemes és buzgó felügyelő gondnokait, dr. Brassai Sámuelt, P. Horváth Kálmánt és Kőváry Lászlót, kik meleg érdeklődéssel s intézetünk iránt viseltető igazi odaadással töltötték be hivatalukat. Az isk. év ünnepélyes bezárása junius 25-én volt, mely alkalommal Kőváry László felügyelő-gondnok intézett beszédet az ifjúsághoz az érdemsorozat felolvasása előtt. Az érdemsorozat felolvasása, a jutalmak kiosztása és az évi jelentés megtétele után az igazgató tartott zárbeszédet. A megható ünnepélyen nagyszámú közönség volt jelen. Minthogy a lefolyt isk. évvel épen tiz éve, hogy a közbizalom 4