Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1884

43 „Koszorú“, „Vasárnapi Újság“, „Bolond Istók“, „Keresztény Magve­tő“, „Budapesti Szemle.“ Az egylet, mint az előbbi években, úgy ez év mart. 15-én is „1848. mart. 15-ének emlékére“ ünnepélyt rendezett, mely alkalom­mal alkalmi könyörgést tartott Csifó Salamon II. éves papnöv., be­szédet Tompa János VIII. gymn. oszt. tanuló és szavalt Lőrinczi Ist­ván II. éves papnövendék. Zárünnepélyét jun. 21-én tartotta meg igen szép számú közönség előtt. Mindkét ünnepélyen közreműködött az „Apolló“ és „Dalkör.“ Megemlítendő, hogy az egylet kezdeményezése folytán, az ifjú­ság az „Erdélyrészi közmivelődési egyletnek“ 135 írttal lépett ala­pitó tagjai közé. Az egyletnek minden papnövendék és felosztályu tanuló tagja lenni köteles. 3. Az alosztályuak (III—V) „Olvasó-egylete“ szeptember 13-án rendes működését megkezdvén, 20 rendes gyűlést tartott, melyeken Sárosi József II. papnöv. vezetése alatt versenyszavalatokban gyako­rolták magukat, s az egylet könyvtárából szellemi fejlettségűkhez mért könyvelt olvasása által igyekeztek a tagok maguknak alapos ismereteket szerezni. Könyvtáruk áll 460 drbból. Pénzalapjuk 15 frt. Az egylet védnöke Ulár Pál tanár. 4. A „Kölcsönző egylet.“ Alapitója Lendvay-Latkócziné jeles művésznő. Alaptőkéje 200 frt, melyből meghatározott kamatra 2 frt kölcsönt vehetnek ki a felosztályuak. A kamat pályadijak kitűzésére fordittatik. Jelenlegi vagyona 257 frt 52 kr. 5. Az „Apolló kör.“ Czélja: az ifjúság között a zeneismeretek terjesztése. Vagyona 837 frt 41 kr; ezenkívül kezelési alap 3 frt 99 kr. 6. „Dalkör.“ Tagja minden énekképes felosztályu tanuló. Az ifjúsági ünnepélyeken sikeresen működött. Alaptőkéje 81 frt 38 kr. Vezetője Stöger Béla zenetanár. Védnöke Nagy Lajos tanár. 7. A „Remény-alap“-nak van 326 frt 46 kr vagyona. Czélja: a „Remény“ heti lapban megjelent jelesebb dolgozatokból uj zseb­könyv kiadása. 8. A „Jóltevők arczképezésére gyűjtött alap“-ban jelenleg van 209 frt 28 kr. Czélja: a jóltevők arezképeinek koronként lefestetése a főtanoda nagytermében leendő elhelyezés végett. 9. A „Kriza János-alap“ teszen 193 frt 97 krt. Ez összeg az 1882. évi julius 30-án tartott Kriza-ünnepély alkalmával begyült ada­kozásokból maradt meg. Az egylet később a kamatját szépirodalmi pályaművek jutalmazására fogja fordítani. Az elősorolt alapok pénzei a kolozsvári takarékpénztárba van­nak betéve, s a betéti könyvecskék az igazgató gondozása alatt ál­lanak.

Next

/
Thumbnails
Contents