Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1882

83 Marosi Gergely, volt igazgató-tanár sírköve felállittatott múlt. évi nov. 7-én, a t imafalvi temetőben. A kő ára, a felállitási költsé­gekkel együtt, 60 frt. Az e czélra gyűlt pénzből megmaradott 38 frt 37 krt, „Marosi Gergely alapítvány“ czimen, ez inté­zethez tette igazgatóságunk. Ez a helybeli népbankban van el­helyezve. Borde Mózes, hitrokonunk a középtanoda könyvtára javára 40 forintot ajándékozott, egyházunk administrátori alapjából, a részére járandó tiszteletdijból. Május 27-én, a jóltevők emlékére a szokásos évötödös hála­ünnepély megtartatott. A megnyitó és zárbeszédet tartotta Kozma Ferencz, felügyelő-gondnok ur. Főtárgya volt az ünnepélynek, muzs- nai ifjabb Demeter János élete és alapítványa története. Ezt irta és felolvasta Sándor János igazgató. Igazgatósági ülés 13 volt ez évben. Ezeken az intézet gazda­ságai és tanügyei lettek megbeszélgetve. A vizsgák január és junius végén tartattak. Az E. K. Tanács mindkét alkalommal több egyházi tanácsost küldött ki, a kik az it­teni állandó vizsgálóbizottság tagjaival egyetértőén, kellő tapintattal vezették vizsgáinkat, Ezek mellett a tanügy és az iskola iránt ér­deklődők is, nagy számmal jelentek meg vizsgáinkon. Történtek adományozások is ez év folyamában. Örömmel em­lékezünk ezekről. Fogadják intézetünknek e melegkeblü barátai há­lás köszönetünket. SÁNDOR JÁNOS, igazgató-tanár. w

Next

/
Thumbnails
Contents