Állami Gimnázium, Kolozsvár, 1942
VIII. o. 114 cm., 3. Simon László III. o. 114 cm. — Hármasugrásban: 1. Sălăgean Péter 7.90 m., — 3. Cardos János VI. o. 7.54 m. Május 22-én részvettünk a KISOK kolozsvári tankerületi bajnoki atlétikai viadalán, ahol az említett eredménnyel szerepeltünk. Az év folyamán az ifjúság teljesítmény próbákat végzett, főleg az atlétikában; ennek eredményei (első három helyezett és az osztályok átlaga) az évkönyv végén lévő táblázatban talál hatók. Az év végén kisebb ünnepség keretében dr. Józsa János igazgató osztotta ki az ifjúságnak a díjakat: osztályonként az első 4 atléta és 3 tornász (talajtorna, kézállás, fejállás és mászás) arany, ezüst, bronz és vas érem (alsó osztályokban kis, felső osztályokban nagy érmet) díjazásban részesült. Ezen kívül osztályonként az első 6—8 atléta megkapta Szabó József „A gyorsaság és a ruganyosság fejlesztése“ c. könyvét. Ugyanakkor osztotta ki az intézet igazgatója a kosárlabdabajnokság érmeit is. A díjazásban részesült tanulók névsora (helyezési sorrendben) az évkönyv végén lévő táblázat hátlapján található. A KISOK meghívására, a következő tanulók jelentkeztek a 3 hetes szentendrei úszó- és evezőtáborba: Báliban Antal és Jenő, Mureşan Liviusz és Pop V. János. Valamennyien legalább 50°/o-os kedvezményben részesültek. 2. Énekkar. Vezető tanár: Major Ferencné Pelczer Kamilla. Intézetünkben vegyeskar működött. A betanított énekkari anyag magyar hazafias dalokból, magyar és román népdalokból és idegen szerzők románra átültetett műveiből állott. Az énekkar létszáma: 72. Ebből 26 szoprán, 20 alt, 14 tenor, 12 basszus volt. Énekkari próbák ideje hetenként kétszer, hétfőn d. u. 5—6 és csütörtökön d. u. 4—5-ig volt. Az énekkarban résztvevő tanulók: III b: Avram Li via, Buber Ingeborg, David Eugenia, Dobros Aurelia, Fodoreanu Ibolya, Ilea Ibolya, Pop Ottilia, Turdeanu Volumnia, Varga Ottilia, Veti- şan Kornélia, Vlaicu Vilanela. IV b: Balmoş Mária, Horvát Ilona, Pop Kornélia, Trufaş Eliza Vanţ Felicia. Vb: Boitor Doina, Cucu Lia, Gázdac Adrianna, Mihalca Kornélia. VI b: Buzdug Doina, Cristea Eleonóra, Curuţiu Anna, Ghecicheş Viktória, Ilea Anasztázia, Mihalca Veturia, Mureşan Irén, Nemeş Rozália, Nossa Ilona, Pandrea Anna, Rusu Kornélia, Timofi Mária. VII b: Bancoş Eugénia, Boţioc Ilona, Gherghel Ilona, Munteanu Zoe, Rifiu Melánia, Sabáu Zoe, Sabáu Irén, Ţopan Eugénia. V a: Báliban János, Bogdan Dénes, Cosma Emil, Pop Aurél, Pop Gábor, Pop Tibor, Pop Valér. Via: Balota Viorel, Henciu Emil, Mureşan Liviusz, Nicolescu Mircea, Nicolescu Oktávián. VII a: Fát Euzebiusz, Feldrihan Emil, Ilea Oktávián, Lazár Liviusz, Marele Klaudiusz, Ştir János. Vili: Ghiuritan Márta, Litan Korina, Lungu Tatjána, Mihalca Hona, Moldovan Ilona, Morariu Stella, Bancoş Ovidiusz, Barbul György, Cámpian Szever, Maior Aurél, Rusu János, Pop Gergely. 28