Református Kollégium, Kolozsvár, 1942
35 Veres Péter, Illyés Gyula, Sinka István, Erdélyi József, Kosztolányi, Márai, Jócsik Lajos, stb. műveinek megszólaltatásával vagy ismertetésével adva meg azt a szilárd alapot, amelyről elindulva a beszélgetés, sőt a vita is kialakulhatott. Az ipari munkássággal foglalkozó ülésen lefolyt beszélgetés hatása alatt határozta el az önképzőkör, hogy megfelelő pénzügyi előkészítés után, a jövő évben az iskola ifjúságának az önmegadózíatásával két szegény, tehetséges munkásgyermek taníttatását vállalja. A természettudományi szakosztály ülésein a következő tárgykörökből hangzottak el előadások: elektrotechnika, mérnöki tudományok, fényképezés, film, nagy magyar természettudósok élete, természetrajz, biológia, térképészet, vegyészet és repülés. Az előadások mindig szemléltetéssel voltak egybekötve : kísérletek, álló- és mozgókép-vetítések, arcképek, állat- és növénytani gyűjteményi tárgyak bemutatása tette vonzóvá a szakosztály üléseit. Az irodalmi és természettudományi üléseken elhangzó előadások, az önképzőköri tagok magánszorgalomból készült tanulmányai, versei, elbeszélései az önképzőkör kőnyomatos folyóiratában, a Remény-ben részben meg is jelentek. A Remény szerkesztésében a II. félévben a református leánygimnázium önképzőköre is résztvett. A folyóiratnak az év folyamán 3 száma jelent meg, nem szabályos időközökben. Az önképzőkör gondot fordított arra is, hogy az összejöveteleken a népi műveltség is szóhoz jusson, ezenkívül pedig állandóan számon tartotta az olyan irodalmi, művészeti és tudományos eseményeket és alkalmakat is (színház, hangverseny, szabadegyetemi előadások, kiállítások stb.), amelyeket az ifjúság önképzése szempontjából fontosaknak tartott. Az összejöveteleken több alkalommal tanárok is résztvettek, dr. Tulogdy János r. taíiár pedig egy alkalommal a természettudományi szakosztály felkérésére előadást is tartott. 3. A cserkészcsapat. A gimnázium cserkészcsapata a 147. sz. Apáczai Cseri János cserkészcsapat nevet viseli. A csapat vezető tanára (parancsnoka) Horváth József tanár, A cserkészmunkában résztvevő tanulók száma 102. Osztályok szerint a következőkép oszlanak meg : Vili.: 6, VII.: 1, VI.: 5, V.: 13, IV.: 14, III.: 29, II. : 17, I.: 17. Az összejöveteleket heti egy és fél órán tartjuk. Havonként egyszer az egész csapat egyórás összejövetelen gyűl össze. Az összejövetelek ideje délután 3 és 6 óra között van. Ezenkívül minden szabad vasárnapon őrsi, raj, vagy csapatkötelékben kiránduláson veszünk részt. A cserkészmunka a fiú önkéntesen vállalt munkája. Magára vállalja és élete alapjává teszi a cserkészet törvényeit, melyek a krisztusibb embert és a magyarabb magyart akarja benne kiformálni. Jellemnevelő munka, az önfegyelmezés iskolája. A csapat őrsökre oszlik. Minden őrsben 8—10 fiú van. Az őrs vezetője egy nagyobb és rangidős, képesített őrsvezető. Az őrs mnnkája a próbaanyagnak megfelelően folyik. A próbaanyagban elméleti és gyakorlati pontok vannak, melyekről a fiúnak a próbázáson be kell számolnia.