Református Kollégium, Kolozsvár, 1942

26 Gönozi László igazgató nyitotta meg, megemlékezve vitéz nagybányai Horthy Istvánról, a magyarj ifjúság eszményké­péről. Szeptember 11-én Észak-Erdély hazatérésének második évfordu­lóját ünnepeltük iskolai ünnepély keretében. Az ünnepély sorrendje : 1. XC. zsoltár 1. verse. 2. Bibliaolvasás és ima. 3. Magyar Hiszekegy. 4. Himnusz, zászlófelvonás. 5. Ünnepi be­széd : dr. Biró Sándor. 6. Tisztelgés a nemzeti zászló előtt. 7. Szózat. 8. Elvonulás a zászló előtt. A tanítás szünetelt, igazgatói szünnap. Október 6-án iskolai ünnepély a kis kúrián. Az ünnepi beszédet Józsa János VIII. o. t. tartotta, szavalt Cseh Edömér VIII. o. t. és Fülöp Mihály IV. o. tanuló. Az V—VIII. o. tanulói az ünne­pély után a gyülekezet ünnepi istentiszteletén is résztvettek. Október 31-én, a reformáció ünnepén d. e. istentiszteleten, d. u. ünnepélyen vett részt az ifjúság és a tanári kar a Farkas-utcai templomban. D. e. a tanári kar felkereste és virággal díszítette a kollégiumi tanársirokat a Házsongárdi-temetőben. November 13-án a díszteremben finn-ünnepélyt tartottunk, külön az V—VIII. (10—11-ig) és külön az I—IV. (11—12-ig) o. részére. November 22-én d. e. 11 órakor a tanári kar és az ifjúság egy cso­portja Nagy Károly püspök temetői ünnepélyén vett részt sír­emléke megújítása alkalmából. November 23-án tanítási szünet volt, az Apafi-hamvakat az ünnepi menetben kisérte át az ifjúság a magyar-utcai templomból a Farkas-utcai templomba. December 6-án, Főméltóságú Urunk névnapján háladó istentiszte­letek keretében tartottunk iskolai ünnepélyt. Az alsó osztályo­soknak Tóth Imre, a felső osztályosoknak dr. Biró Sándor hir­dette az Igét. December 10-én d. e. 12 órakor Bethlen Miklós születésének 300 éves évfordulója alkalmából az V—VIII. o. részvételével iskolai ünnepélyt tartottunk a díszteremben, melyen dr. Biró Sándor emlékezett meg az Apafi-korszak legkiválóbb erdélyi magyar­járól, iskolánk tanítványáról. Az alsóbb osztályokban ugyan­akkor a tanítás keretében történt a megemlékezés. Március 15-én, a magyar nemzeti feltámadás ünnepén a tanítás szünetelt. Az ifjúság részére ünnepélyt tartottunk a következő sorrendben: reggel háromnegyed 8 órakor: 1. Tisztelgés a Hő­sök emléke előtt, párperces beszéd és a magyar Hiszekegy. 2. 8 órakor az I—IV. o. ünnepélye a díszteremben, az V—VIII. o. a templomba vonult. 3. 9 órakor a III. és IV. o. a belvárosi templom ünnepi istentiszteletén vett részt. 4. Fél 10 órakor az V—VIII. o. a Mátyás király-téren rendezett városi ünnepélyre vonult ki. Március 27-én, Mátyás király születésének 500 éves évfordulóján d. e. 9 órakor iskolai ünnepély a díszteremben, az emlékbe­szédet Nagy Géza tanár tartotta. 10 órakor istentiszteletre mentek a Farkas-utcai templomba. Ugyanakkor az alsó osztá-

Next

/
Thumbnails
Contents