Református Kollégium, Kolozsvár, 1941

74 Egy nap, amely a világtörténelem lapjára került! A gyermek- játékból kifejlődött repülőgép meghódította a levegőt!. . . ❖ * Kolléginmunk történetében a levegő meghódítása iránti törek­véseknek értékes múltja van. Berkesy Márton nyugalmazott államvasúti főfelügyelő — kollé­giumunk 82 éves öregdiákja — 1910-ben: »A tökéletes repülés prob­lémája» című könyvében ismertette repülőgéptervét, melyben korát megelőző elveket hangoztatott. Következnek utána a fiatalok. Vitéz Kovács Endre repülő alezredes, aki a kollégiumunk pad­jaiból ment az 1914—18-as világháborúba, az arany vitézségi érmet érdemelte ki. Kovács Endre volt az, aki 1920. november 7-én a rákosi repülőnapon »a magyar polgári aviatika születésnapja«-n Horthy Miklós kormányzó úr előtt elsőül ugrott ki — békeidőben — ejtőernyővel repülőgépből, 1200 m. magasságból. Czirmay Zoltán százados, légügyi főfelügyelő, dr. Szathmáry Zoltán orvos-százados — aki maga is repül — Nagy László főhad­nagy, Gemeinhard Vilmos hadnagy — ki tanuló korában már em­bert szállító siklórepülőgéppel kísérletezett — óvári Óss József ejtő­ernyős karpaszományos őrmester dicsőséges harctéri eredményekre visszatekintő repülő-tanitványai kollégiumunknak. Sorukat Lőrinczi Ferenc tornatanárunk — kollégiumunk volt tanítványa — zárja le, aki kiképzett ejtőernyős, ejtőernyőslevente- oktató. Ezek a példák buzdították ifjúságunkat, mikor 1941. december 18-án 37 taggal megalakították ifjúsági Aerokörünket. Ifjúsági elnök lett Nagy Pál VII., titkár Znojemszky Gyula VIII., pénztáros Beke H. Ernő VIII., könyvtáros Kányádi Zoltán VI. osztályos tanuló. A kör tagjainak tagsági díja havi 50 fillér volt. A kör helyiségéért és bútorokért a tanári karnak, irodai felsze­relésekért Gönczi László igazgató úrnak tartozik hálás köszönettel. A Magyar Aero Szövetségnek modelépítő anyagokért, szerszám- készletért, könyvekért, folyóiratokért köszönetünket fejezzük ki ezen a helyen is. A legőszintébb hálával gondolunk Simó Dénes tanító úrra, ki a Műegyetemi Sportrepülő Egyesület tízkötetes könyvsorozatával gazdagította könyvtárunkat. Kollégiumunk volt tanítványai előfizették körünk részére a »Magyar Szárnyak«-at; a kör előfizetett az »Ifjú repülő«-re. A kör a tanév folyamán hét gyűlést tartott. A kör tagjainak munkája irányítására ügyeletes szolgálatot tartottunk, melyben — a már felemlített tisztikari tagokon kívül — Kerekes Medárd VI., Be­nedek István és Losonczy István V., Kún László IV. osztályú tanu­lók voltak a legszorgalmasabbak. Nagy Pál ifj. elnök a kör összejövetelein tartott előadásaiban az anyagismeretről, modelépitésről beszélt, ismertette a modelépítés és modelverseny nemzetközileg megállapított szabályait. Az »Ifjú

Next

/
Thumbnails
Contents