Református Kollégium, Kolozsvár, 1941
29 virág« (1935.) és a »Magasfeszültség« (1940.) mindmegannyi állomásai a magánosságban vergődő költő és a vergődéseiben magános erdélyi magyarságnak. De míg a kisebbségi magyarság szent- ihletésű verseiből erőt merítve ebből a válságból kifelé tört, ő »másoknak világítva, önmagát emésztette el«. Egyik verskötetét jellemezve helyesen állapítja meg Kovács László, hogy »költészetének értékét nemcsak erdélyi lélekharang mivolta adja. Igazában két elsüllyedt világból emelkedik ki ez a hang. Nemzeti életünk romjai alól és egyúttal az egyetemes modern szellem romladozó világából. Ez adja költészetének különös zamatát, azt a taszító-vonzó hatást, amit a modern lélekre gyakorolt, amidőn ez először találkozik vele«. (Kovács László: Reményik Sándor. »Atlantisz harangoz«. Pásztortüz 1926). Reményik Sándor és a modern magyar irodalom kapcsolatait vizsgálva költészetének gyökereit az Ady-korszak nagy lírikusainak nyugtalan forma- és eszmekeresésében találjuk meg. De míg bizonyos pontokon nagy elődeihez és kortársaihoz ezer lelkiszál fűzi, nagyon sok lényeges vonásban nemcsak eltér, de szemben is áll velük. A modern magyar líra divatos eltévelyedéseitől, formai és eszmei sallangjaitól az ő költészete teljesen mentes. Nem kis részben az ő érdeme, hogy a háború utáni líránk nagy harcok és válságok árán átmentette az előző kor megújító nagy szándékaiból azt, ami örök magyar és művészi érték és elvetett mindent, ami az újítással járó eltévelyedés, a korhoz és divathoz tapadó gyarlóság volt. Reményik Sándor költészetének igazi értékét élményszerűsége adja. Nincsen egyetlen verse, amelyet nem az igazi ihlet szándéka hozott volna létre. Sokan »mimóza-léleknek« és a »l’art pour l’art« hívének hitték, de ez költészetének és egyéniségének félreismerésén alapult. Az önmaga sorsát alig hordozó költő a körülötte levő világ valóságaiban élt, bár lászólag szerette a magányt és kerülte a közösségi élet mindennapi harcos útkereséseit. Valóban azonban a problémák és tépelődések mindennapi vergődésében csodálatos erejű költészetté formálódtak a pillanatok élményei és az »alkalom« szülte ihlet a mában élő költőt az eszmék és a lélek örökértékü »csillagvilágához« kapcsolta. A föld és az ég, a valóság és az álom megragadó erejű vonzásában és taszításában alakult ki Reményik Sándor költészete. A Végvári-korszak lezáródása Reményik életében és költészetében új utak elindítója lett. Egyik versében nagyon szépen ad hangot az új idők szülte új magatartásának. Végvári elhallgatott „Elhallgatott, — mert vad tusák közül Immáron Istenéhez menekül. Vele köt este-reggel új kötést. És rábízza az igazságtevést“. („Mért hallgatott el Végvári?“, 1933). Ekkor írja szállóigévé vált híres sorait „Nem a mi dolgunk igazságot tenni, A mi dolgunk csak : igazabbá lenni“.
