Református Kollégium, Kolozsvár, 1941
25 ság hangja. A »Segítsetek« c. versben Horthy Miklóstól, minden magyarok legigazabb vezérétől kér megváltó, felszabadító támogatást. A versek csaknem kivétel nélkül »alkalmi versek«, mint Remé- nyik legtöbb későbbi költeménye, de minden »alkalom« csak eszköz a költő és a nép legmélyebb érzésvilágának döbbenetes erejű kifejezésére. A költő-próféta és a nép összefogásában a költő szava egyúttal életprogramra, új várak építése a leromboltak helyén. A Cas- sandra-jóslat beteljesült, de a romokon új virágok nyílnak,a felemelkedés útjait már tisztán látja a költő. Az első és a legnagyobb feladat az itthonmaradás, a másik szent kötelesség és jövőt építő parancsszó: »felejteni nem szabad«. Az itthonmaradás gondolata legszebben az »Eredj ha tudsz« c. költeményében fejeződött ki, de ez nemcsak a Végvári-versek, későbbi verseinek is egyik vezérmotivuma marad. A költő látja évről-évre az erdélyi magyarság nagy és végzetes elvérzését, látja a kezdetben kitartók lassú elkedvetlenedését, a legjobbak hite- vesztését. Ezért kell az itthonmaradottaknak »Vérszerződést« kötni: „Hadd tartsa egy vércsepp a másikat, Egyik lélek a másikat kötözze: Ne szállhasson el innen senki többé 1!“ (Vérszerződés). Még másfél évtized múlva is fáldalmasan néz az eltávozok után és vádoló tiltakozással emeli fel szavát legjobb barátaival szemben is, akiket a reménytelen kisebbségi sors Erdély elhagyására késztet. Egyik barátjának 1937-ben ezt írta: „Híd, ha lennék vízzel vitetném el magamat. Viadukt ha lennék : beomlanék lépteid alatt. Alagút, ha volnék rádszakadnék szörnyű robajjal, Asszony ha volnék tartóztatnálak hosszú jajjal. Holttestem vetném > elibed akadálynak, Csak azon át inthess búcsút Erdélyországnak. Tizennyolc éve prédikálom maradni s a fészekben megülni. Láttam a vért az ereinkből cseppenként folyni s zúgva dűlni: Én segítsek Neked innen menekülni ? ? ! (Jaj, nagyot kértél 1) A másik veszélyt, ami a kivándorláson kívül fenyegette az akkori erdélyi magyarságot: a beletörődés, a közöny, a felejtés. Ezért mutatja fel a költő állandóan a múltat, a be nem gyógyult sebeket, ezért vádol, figyelmeztet, vigasztal. A »Lethe vize« felejtést ígér és aki felejt, az »látszólag« boldog is, mert a múlt emlékei nem járnak kisértőleg vissza. „Pár korty ital ... Aztán kihal. Mi bennetek még emlék, álom, Mit áthoztatok a halálon. Vagy, — van a szíveteknek egy sebe ? Mély és örök, Mit nem födtek be dübörgő rögök ? Mi felszakad A föld alatt,
