Református Kollégium, Kolozsvár, 1941
15 olvasó ihletett magyarázatai mögött. Költészetének .titkait keresve, templomi áhítatossággal lépünk birodalmába és ha verseinek, lelkivilágának minden vonását nem is értjük igazában meg, szándékunk nemessége — azt hiszem — felment esetleges hibáink és tévedéseink alól. Reményik költészetét vizsgálva, a legelső és legszembetűnőbb vonás: életének és költeményeinek szoros egysége. Reményik^Sán- dor külső életkörülményei és belső lelki alkata olyan szilárd és átfogó egységet alkot, amilyent kevés költőnél tapasztalunk. Már legelső versei ugyanazokat a problémákat és a nagy kérdésekkel szemben ugyanazt a lelki magatartást mutatják, mint élete alkonyán írt utolsó alkotásai. Az ember és a költő szoros egységében nincs olyan vonás, amely egymással ellentétben állana. Az erkölcsi emelkedettségnek, az eszmék és a valóság kettős világának olyan szoros kapcsolatát látjuk nála, mint talán egyetlen újabbkori költőnknél sem. Kortársai és barátai', tanárai és diáktársai Reményik lelki vonásainak változatlan és szilárd kialakultságát bizonyíthatják. Az egyéni és a költői fejlődés szempontjait vizsgáló módszert tehát nála nem alkalmazhatjuk. Lelki alkata, problémái és költői látásmódja legelső lelki megnyilatkozásaitól kezdve haláláig azonosak. De ha a külső fejlődést kereső felületes módszer versei elemzésekor nem is alkalmazható, annál inkább lehet a belső fejlődés titkos útjait keresni. Reményik költészetének és életének alapproblémái a legelső kötetétől, a »Fagyöngyöktől«, utolsó verseiig azonosak. A nemzet, a szülőföld, a természet és az Istenkeresés örökké fölvetődő és soha meg nem oldódó problémaszövedéke ez. És mégis ebben az egysíkú, látszólag lezárt érzésvilágban csak a keretek azonosak, csak a kérdések újból felmerülök, a válasz mindig más és mindig új mélységet feltáró. Az egyén és a nemzet, az Isten és az emberi sors örökké felvetődő problémái egész életén át elkísérik, de a válasz, a költészetté kristályosodott emberi szenvedés hangja mindig új, mindig más és mindig sajátosan Reményik Sándori marad. Az alábbiakban ennek a belső lelkifejlődésnek az útját fogjuk vizsgálni. Reményik Sándor »erdélyi« költő. Költészetének lényege, legjellegzetesebb vonásai az erdélyiség legtisztább lírai megnyilvánulásai. Határon innen és határon túl két évtizeden át benne látta az egész magyarság a legsajátosabb erdélyi szellemet megnyilvánulni. Pedig sem származása, sem családi kapcsolatai nem ehhez a földhöz kötötték. Közvetlen ősei a Felvidékről jöttek be Erdélybe, családjában német és tót vér keveredett össze a magyarral, de már szülei életét és lelkiségét is nem a nyelv, hanem a magyar szellem formálta őszintén magyarrá. A költő-Reményik múltját tehát a családi hagyomány és vérségi szálak a Felvidékhez kötötték, ő azonban már Erdély szülötte és lelkét Kolozsváron át a mi földünk formálta olyanná, ahogyan előttünk később a költő és az ember megjelenik. Apja az »építész«, a régi Kolozsvár jellegzetes magyar alakja volt. A háború előtti idők egész sereg épülete művészi ihletettségét dicséri. Az apa és a fiú német és szláv véren át a Felvidék és Erdély leikétől ihletve vált igazán magyarrá a történeti Magyarország nagy •
