Református Kollégium, Kolozsvár, 1915

— 129 — részint az V. 25 —VI. 25 iki tanfolyam elvégzése után (16). A magán, tanulókul fölvett növendékek közül 2 volt katona. Az I. osztályba már az előző évek elején sem tudtuk fölvenni a jelentkezőket, az 1916 — 17. évre pedig az eddiginél is nagyobb számban jelentkeztek fölvételre (aug. 11-éig 99-en), akik közül csupán 68 nak tudunk helyet biztosítani. A tanítás és nevelés munkája a tanári kar részéről alkalmaz­kodott a nagy idők követelményeihez. Megragadtunk minden alkalmat: az egyes tantárgyak keretében, az igazgató állal vezetett közös ifjúsági összejöveteleken, az iskolai istentiszteleteken és az ünnepélyeken, hogy ifjainkkal megértessük, mily roppant fontos­ságú eseményeknek tanúi és részesei, hogy ezáltal lelkiismeretüket felébresztve kötelességeik pontos teljesítésére neveljük őket. Gondoskodtunk arról is, hogy részint a magyar, részint a jelesebb német képes folyóiratok (Vasárnapi Újság, Érdekes Újság, Illustrierte Zeitung) háborús illusztrációi tanítványaink szeme elé kerüljenek. Ebből a célból ezeket üveg alá téve a hozzájuk való magyarázatokkal együtt a folyósók falára közszemlére tettük. Bennlakó tanítványainkat rendszeresen elvezettük a kolozsvári mozgóképszínházak harctéri felvételeinek bemutatásához. A VII. osztály egészségtani óráit dr. Konrádi Dániel iskolai orvosunk az általános érdekű kérdések megbeszélése után első sorban a háború egészségügyének és egészségtanának alapos ismertetésére fordította ebben az évben is; a VI—Vili. osztályosok számára szerveztük a katonai kiképzést. Ezekben kíséreltem meg főbb vonásaiban iskolánk 1915 16. évi történetét ismertetni. Az itt nem részletezett kérdésekre nézve utalok az Értesítő illető fejezeteire, ahol a felvilágosítások megtalálhatók. Abban a reménységben végzem iskolánk 1915—16-ik súlyos esztendejének történetét, hogy tanítványaink lelkében napról-napra mindinkább erősödni fog jövőre is az a szent elhatározás: hogy méltó fiai lesznek a kollégiumnak, az anyaszentegyháznak és a hazának; hogy niegsúlyosodott kötelességeiket mindig híven és hívebben fogják teljesíteni. Isten az igaz honszeretet által védelmezze és tartsa meg hazánkat! Kovács Dezső, igazgató. 9

Next

/
Thumbnails
Contents