Református Kollégium, Kolozsvár, 1914
- 90 — A helycseréből folyó nehézségek mellett még más nehézségekkel is meg kellett küzdeni az elmúlt esztendőben, amely nehézségek már általánosak, közösek voltak más iskolákkal. Ezek a nehézségek: hogy a tanulók hazulról magukkal hozták a nyugtalanságot, gondot, aggodalmat, nem egy a megélhetés, szükség, nélkülözés gondjait, aggodalmát, itt-ott a családokban, amelyeknek elszólította fejét a honvédelem, meglazult a fegyelem, a kötelességteljcsílés ellenőrzése. Mindez természetesen megnehezítette a tanulást, előhaladást nálunk is, mint általában a többi iskolákban. A tanulók létszámáról, magaviseletéről, tanulásbeli előmeneteléről, megoszlásáról felekezet, illetőség stb.-t illetőleg az Értesítő más helyein tüzetes kimutatást közlünk. Ezekre vonatkozólag itt csak annyit, hogy tanulóink létszáma az elmúlt évben 211 - re emelkedett. Ez szokatlan nagy szám iskolánkban, ahol bár minden osztálynak külön tanítója van, de a tanítás sikere érdekében nem szívesen veszünk fel nagyobb számban tanulót. Azonban ebben az évben engednünk kellett megállapodásunkból részben azért, mert egyik-másik állami iskola szünetelt ebben az évben, helyiségét katonai célokra lefoglalta a hadvezetőség, részben azért, mert a hadbavonuló apáknak az idén nehezebben lehetett megtagadni kérését, mint máskor. Ez a nagyobb létszám természetesen több munkát, nehezebb feladatot rótt a tanítótestületre ; mindazonáltal, amint többszöri látogatásom alkalmával s különösen a vizsgán meggyőződtem, a tanítótestület a nehéz viszonyok között is teljes mértékben megfelelt hivatásának. Mint a gimnáziumi osztályokban, úgy az elemiben is, a már általánosan ismert paedagogiai okokból is, több ízben rendeztünk gyűjtést, természetesen minden alkalommal a hadsegélyezés céljaira s tanítványaink kellő előkészítés után készséggel járultak filléreikkel a jótékonyság urnájához s a gyűjtés mindig szép eredménnyel járt. A kötőpamutra való gyűjtés 31 korona 02 fillért eredményezett, a katonák karácsonyi ajándékára 51 korona 46 fillér, a hősi halált halt kollégiumi tanár, Szabó Imre nevére teendő alapítványra 32 korona adomány gyűlt össze. Azonkívül részt vettek tanulóink az ősszel folyó szederlevél-gyűjtésben, karácsonykor nagy mennyiségű theát hoztak a kollégium gyűjtéséhez s húsvétkor 300 tojást hoztak a beteg katonák közt leendő kiosztásra. A kollégium elöljárósága a nehéz anyagi viszonyok között