Református Kollégium, Kolozsvár, 1914

— 25 —

önérdeket, tehát félelmet, hátrálást, elernyedést nem ismer; nem kételkedik, tehát nem alkudozik, hanem útját soha el nem ferdítve egyenesen halad a felé a cél felé, amit egyszer vezércsillagának ismert meg. Az életnek ugyanezt a gazdag és boldog teljességét kiviaskodni nemzete számára is : ez volt Balogh Károly vezércsillaga. Ébren és álmában, munkájában és mulatságában mindig ezt nézte; és minden teltével, minden szavával, minden gondolatával ezt munkálta. Utolsó leheletéig nem volt nyugodalma, mert e csillag, mely oly sötét és viharos felhők mögött, oly messze távolban, oly igéző fényben ragyogott előtte, belöl úgy égett csontjaiban, mint megemésztő tűz és mégis úgy; mint éltető lélek. Ez éltette már, egyedül ez, hosszú évek óta. És ez a csillag most sokunk előtt ismét fényesebben ragyog, mióta Balogh Károly oda költözött.

Könny ne peregjen hát koporsója felett, hanem keljenek szent elhatározások és az ő lehanyatlott kezéből vegyék át a munkát ifjú, erős kezek, hogy folyjon a küzdelem tűrhetetlenül, míg el nem érjük azt a szép, fényes vezércsillagot.

Mi pedig, kesergő hitves, rokonok, barátok, gyászoló gyülekezet, szivünk fájó sebét vigyük ahhoz, akinek van hatalma megsebezni és bekötözni, a mi könyörülő Istenünkhöz, a vigasztalások atyjához; imádkozzunk !