Református Kollégium, Kolozsvár, 1914
- 10 Balogh Károly f 1915 január 29-én. Született Csomafáján, Kolozs vármegyében 1857. évi augusztus I8-án szegény nemes családból. Apja ugrai Balogh Károly, anyja csomafái Csomafái Lujza. A 10 tagból álló család 8 gyermekkel alig élhetett a kicsiny földbirtok jövedelméből, s nem jutott a gyermekek iskoláztatása költségeire. 12 éves volt már Károly, mikor 1869-ben bejutott a kolozsvári ref. kollégium 3-ik elemi osztályába, de a tanulás vágya minden nehézséget leküzdött a zsenge gyermeknél. Az alma mater nem hagyta a tehetséges, törekvő gyermeket, s a régi jó rendszer szerint a jómódú, esetleg kisebb tehetségű tanulók mellett a szorgalmas és tehetséges szegény fiúk is megélhettek egymás kölcsönös támogatásával. Egyik a tanulásban segítette társát, másik a kosztját osztotta meg a szegényebbel, s a kollégium eleinte a naponkénti jó kollégium-cipóval, jutalmakkal, később a jótékony pártfogó családok nagylelkűségéből koszttal is segítette a jó tanítványokat. Balogh Károly pedig igen szorgalmas és kitűnő tanuló volt, ki tanárai pártfogását hamar megtudta nyerni. Bizonyos, hogy sok nélkülözésben s küzdelemben volt része, míg a gimnáziumi alsóbb osztályokat elvégezte; de már ötödik gimnázista korában könyebbedtek megélhetési gondjai, mikor a tanárok ajánlása alapján dr. Oenersich Antal egyetemi orvos-tanár gyermekei tanítójává szemelte ki. Ettől kezdve a hírneves tanár mindig jóindulattal támogatta gyermekei lelkiismeretes tanítóját. Jelesen végezte a gimnáziumot, s 1879-től a kolozsvári tudományegyetemen a klasszika-filologiai szakon tanári pályára készült elő. Csakhamar tanárképezdei ösztöndíjat érdemelt ki, s anyagi gondjai fokozatosan enyhültek. Már 1881 november 1 -töl szaktanítói alkalmazást kapott a kolozsvári kollégiumnál mint harmadéves tanárjelölt, itt szolgált ugyanazon minőségben 1883 június végéig; 1883 szeptembertől 1886 augusztus haváig a nagyszalontai gimnázium helyettes tanára s ezalatt a társadalmi szükség kényszerének hatása alatt Nagyszalontán magán felsőbb leányiskolát is tartott fenn erkölcsi sikerrel, de saját anyagi kárával. 1886 szeptemberében dr. Hegedűs István megvált a kolozsvári kollégiumban viselt tanári állásától, egyetemi tanárrá neveztetvén ki, s helyébe Balogh Károlyt hívta meg a kollégium helyettes tanárnak a klasz- szika-filologiai tanszékre. Milyen szívesen tért vissza az alma mater 2*