Református Kollégium, Kolozsvár, 1913
29 kezétével. Erre legalkalmasabbnak látszik az indogermán nyelvcsaládnak azon tagja, melyet legtermészetesebben appercepciós módszerrel tanítunk a középiskolában : a latin nyelv. Pl. a magánhangzó-illeszkedés ural-altáji sajátsága akkor nyer igazi magyar jellemvonást a tanuló előtt is, ha módjában áll nyelvünknek e jellemvonását összevetni az indogermán nyelveknek egyik tipikus tagjával, pl. a latinnal, melyből e sajátság teljesen hiányzik. Épen így az összehasonlítás módszerével domborodik ki a két nyelvben nyilvánuló nemzeti szellem különbsége minden más eredeti sajátosságnál: az egyes mondatrészek és beszédrészek funkcióinak összevetésével, az igeneves szerkezetek és mellékmondatok használatának összehasonlításával. Legközvetlenebb bepillantást a fordítások kapcsán nyerhetünk a két nyelv mondattani különbségeibe. Igen tanulságos az igemódok és igeidők használatának összevetése, hogy mennyivel egyszerűbb, könnyebb a magyar szellem eljárása e tekintetben s mily fölösleges és primitívségre valló teher a logikusnak dicsőített consecutio temporum a latin nyelvben s még primitívebb a bonyodalmas görög igeragozási rendszer. Mennyivel egyszerűbb pl. a magyar nyelvnek jelzős vagy birtokosjelzős szerkezete is a latinnál. A birtokos szerkezet egyszerűbb, világosabb, fejlettebb módját a magyarban a dán Jespersen is kiemeli az indogermán szerkezettel szemben. Terünk nem engedi meg a kínálkozó hosszabb fejtegetést e pontnál, de már ebből is nyilvánvaló, hogy nyelvünk szellemének világosabb megértése céljából szükséges egy indogermán nyelvvel foglalkozni s a latint erre praedestinálja századok munkájával kidolgozott grammatikája, az a körülmény, hogy a latin nem élő, tehát változó nyelv, hanem holt s végül a latinnak e célra egyedül természetes tanítási módszere : az appercepciós módszer. Hogy mennyire sajátos kincse a nemzetnek a nyelv, erre még inkább rávezet a jelentéstan és szólásmódok vizsgálata. A jelentéstan és szólásmódok vizsgálata kapcsán világos betekintést nyerhet a tanuló abba, hogy a nyelv a nemzetnek nemcsak más népekkel való érintkezését (bizonyos foglalkozásokra vagy szervezetekre vonatkozó kölcsönszavak bizonyítéka alapján), hanem belső élétét, művelődéstörténetét, foglalkozását, szóval egész életét visszatükrözi. Szépen rá lehet erre mutatni egy-egy az olvasmányban talált szólásmód kapcsán, pl.: heten vannak, mint a gonoszok; tűzbe teszem érte a kezem; ne siess, nem kerget a tatár; kiteszik a szűrét.
