Református Kollégium, Kolozsvár, 1912
78 séták sem nyújtottak teljes pihenőt, mert a séták alatt is folyton tudományos kérdésekre, tanulmányaira, céljaira tért át s ezalatt sem élvezte a szellemi pihenést. Valóságos jótétemény volt, mikor Budapestre érkezett tanulmányai folytatására volt igen kedves tanulótársa, az örökké vígkedélyü Hóry Béla. Ö aztán tréfával, néha baráti erőszakkal, néha egy-egy ugratással sokszor el tudta vonni a túlhajtott munkától s néha hármasban, Istvánnal, kellemes és víg órákat töltöttek. A Hóry Béla vidám társasága- szemmellát- hatólag jó hatással volt Hegedűs Sándorra. De legnagyobb változást az a pillanat idézett elő életében, mikor először találkozott Jókai Jolánnal. Jókai Mórnak egyik legnagyobb büszkesége az ö Svábhegyi szőlője volt, melyet a terméketlen, kopár, sziklás hegyoldalon ő teremtett meg, fáradságot, költséget nem kiméivé, az ö energiájával, a természet s a növények iránti szeretetével. Hiába jósolgatták jó emberei, barátai, hogy abba a háládatlan, rossz természetű talajba oknélkül veri be a sok pénzt, hasznát bizonyára sohasem látja, örömét nem éri. Ő csak munkálta, forgatta, ásatta a kopár hegyoldalt, saját kezűleg űltetgetett, oltogatott, öntözgetett. Mikor végre megérhette az első szüretet, az volt az ő legnagyobb büszkesége. 1869-ben víg szüretre hívta jó barátait s a Hon egész szerkesztőségét. Nevelt leánya, Jolán, testvérének, Károlynak a leánya, viruló ifjú szépségében azonnal megtetszett Hegedűs Sándornak; a szüret vígságában sokat voltak együtt, megismerték egymás lelkivilágát s attól kezdve egymás iránti érdeklődésük csak fokozódott. Mint ama régi badacsonyi szüret, melyről örökké emlékezetes képet festett a halhatatlan költő, ez a szüret is két nagy lélek egy életre szóló frigykötésének szolgált kedvező alkalmúl. Attól kezdve a Hon főszerkesztője s a szerkesztőség közötti üzenetváltásoknak legszorgalmasabb, minden alkalommal szolgálatra kész közvetítője Hegedűs Sándor volt. S hogy igen gyakran hamarább találta az izenethozó a bájos Jolánt, mint a keresett főszerkesztőt, az csak a véletlen müve volt. Ettől az időtől kezdve mintha kicserélték volna a szerkesztőség legszorgalmasabb tagját. Nem mintha kisebb munkásságot fejtett volna ki, vagy tanúlmányait elhanyagolta volna, de kedélye egészen megváltozott s aki eddig csak a komoly munkát, az örökös foglalkozást tartotta élete (öfeladatának, derült kedéllyel tudta idejét megosztani a svábhegyi villa, a szerkesztőség, a munkaszoba s a jó barátok társasága között.
