Református Kollégium, Kolozsvár, 1912
46 több gondot, kinek egészségi állapota aggodalmakra adott okot. A kollégiumban épen olyan lelkiismeretességgel igyekezett megfelelni kötelességeinek, mint két bátyja, kiket példányképeiül tekintett, de betegessége, folyton fokozódó agybántalma nem engedte, hogy sikeresen folytathassa a tanulást és az egész családnak bánat volt kit ni az ambiciózus ifjú vergődését, ki szorgalommal igyekezett pótolni a gyors felfogás hiányát s minden előre törekvése, szorgalma hiábanvaló volt. Hiú küzdelmeinek az ifjúkor küszöbén vetett véget a megváltó halál. Hegedűs Sándor Kolozsvárra költözése után élénk összeköttetésben élt a kollégium tanáraival, részt vett összejöveteleikben, maga is nem egyszer hívta meg asztalához, különösen Sándor napja évfordulóin a tanárokat s közülök Nagy Péterhez, ki később püspök lett, az ifjúkorból kezdődött szoros barátság fűzte. Nem egyszer, mintegy tanácskozókig szóba hozta a gyermekek nevelésének kérdését, tanújelét adta annak, hogy fiait s leányait igyekszik gondolkozva, következetesen hasznos állampolgárokká nevelni. Nem sokáig élvezhette azt a gyönyörűséget, hogy fiai, mint a kolozsvári kollégium büszkeségei, a tanárok kedvencei, minden téren az elsők között foglalnak helyet. 1865-ben betegeskedni kezdett. Nem ritkán halálsejtelmek fogtak el s egy ily alkalommal mondta Sárkány Ferencnek, kit mint fiai egyik kedves tanárát különösen bizalmára méltatott, hogy „Ha nem érném meg, hogy fiaim végezzenek - pedig erőim fokozatos hanyatlását érzem — arra kérem a professzor urakat, hogy atyjuk helyett atyjuk legyenek fiaimnak. Irányítsák életük folyását, ne engedjék, hogy nekik meg nem felelő élethivatást válasszanak. Ne legyen egyik se író, mert a magyar nem becsüli meg íróit, még a megélhetést sem biztosítja nekik. De professzor se legyen egyik se, mert a professzorság háládatlan kenyérkereset, de háládatlan mint sikeres munka is. Ritkán nyeri el a professzor az elismerés babérjait“. A professzorok persze nem szólhattak bele a sors végzésébe, mentek az ifjak, amerre sorsuk vezette s amerre hajlamaik vonzották, egyik mint hírlapíró kezdette meg pályáját s azután mint közgazdasági szakíró szerzett ritka babérokat, gazdag erkölcsi és bőséges anyagi elismeréssel; a másik ugyan a papi pályára indúlt, de éppen volt tanárai felhívására a tanári pályára tért át s lett éppen ennek a kollégiumnak érdemes professzora, hogy innen tehetségeinek megfelelőbb térre, előbb a kolozsvári, később a
