Református Kollégium, Kolozsvár, 1911

71 1880-ban, amikor niár országszerte javában foly a már emlí­tett háziipar-oktatás az iskolákban, megalakul az u. n. „Háziipari és Iparoktatási Országos Bizottság“ dr. Matlekovics Sándor elnök­lete alatt. E bizottság az összegyűjtött adatok alapján kimutatást készített a hazai háziipari oktatás akkori állapotáról s kitűnt, hogy a fővárosi öt iskolán kívül 152 iskolában folyt ilynemű oktatás s azokban mintegy 6000 tanuló tamilt kézügyességet. Az eredmény azonban gyenge, mert rendszer nélkül tanítottak s mindenütt ipari jellege volt a tanításnak. A társadalmi buzgalom mellett fellép tehát az állam is, hogy az oktatásmód helyes mederbe tereitessék. Tanítókat küld ki ösz­töndíjjal a lipcsei és nääsi slöjd-iskolákhoz, hogy az ott már virág­zásban levő oktatási irányt tanulmányozzák. Rendes tantervet ad a kézügyességi oktatásról a tanítóképzőknek s egyelőre többé-kevésbbé alkalmas egyének vezetése mellett megindul a rendszeres slöjd- oktatás. Az irányzat azonban lanyha volt. A slöjdoktatás sikeresebb vezetésére alakúit meg 1895-ben a Kézimunkára Nevelő Országos Egyesület. Ez már a következő évben beszámolót tud tartani a febr. 27-iki, Darányi elnöksége alatt egybehívott nagy szaktanácskozmánynak. Az igazgató, Gutten- berg Pál, jelenti, hogy az egyesület első tanfolyamát megtartotta s ezen 47 tanító és tanár nyert kiképzést a technika elemi gyakor­lataiban. Az érdeklődő intelligenciát egyes vidékeken sikerült bevon­ulok az akcióba, őket műhelyek és iskolakertek felállítására ösz­tönözve. Ilyen szellemi útravalók kíséretében fejeztük be a tanfolyamat s megbízattunk, hogy a slöjdnek terjesztői legyünk. Ha egyéni tapasztalataimat szabad lesz még a fentiekhez csa­tolnom, elmondhatom, hogy reánk varázserővel hatott a munka ereje. Mikor Ditz Elek, a tanfolyam vezetője, a tananyag terjedel­mesebb feldolgozhatása céljából azt az ajánlatot tette, hogy d. e. 7—1-ig, d. u. 3—6-ig állapítsuk meg a munka idejét, szavait álta­lános zúgás fogadta s csakúgy röpködtek a megjegyzések: ez abszurdum nyári időben, ez emberkínzás, nagyvakáció van ... stb. S nem telt bele egy hét, már a legkényelmesebbek is 6 órakor jöttek fel minden rábeszélés nélkül s este 7 órakor mentek el, telje­sen kimerülve ugyan a szokatlan technikától, de zúgolódás nélkül, lebilincseltetve a munka varázsától. Munkásságunk felölelte a lipcsei és nääsi iskolák tananyagát,

Next

/
Thumbnails
Contents