Református Kollégium, Kolozsvár, 1911
58 centripetalis ereje elgyengűlt, felütötte fejét a vallástalanság, mely mindig együtt járt az eikölcsi elfajulással s „ledőlt a hatalmas Ilion, a büszke Karthago hatalma, Róma s erős Babilon leomlott“. A régi kultúrák, mint eredmények, tanúskodnak az alapjukat tevő hatóerő mennyiségéről s minőségéről is. Egyiptom, Babilónia, Assyria és Persia kultúrája a deszpotizmusban és rabszolgaságban hagyta fenn emlékeit, a milliók verítékével megépített piramisokat, függő-kerteket s az óvilág egyéb csodáit. A természeti erők nyers nyomása volt e kultúrát szolgáltató vallások lényege. A görögök s rómaiak műveltsége is elképzelhetetlen, ha megfosztjuk vallási alapjától. S addig fejlődik, addig tökéletesedik, míg a népéletet valóban áthatja a vallásos hit. Ennek aláhanyatlása kérlelhetetlenül vonja maga után társadalmi s állami rendjök feloszlását. El kellett bukni egész kulturájoknak, mert nem voltak tiszta vallási fogalmak birtokában. Isteneik — hiszen az egy Isten fogalmához sem juthattak el — nem az embert emelték magasba ; ők szálltak le az emberi indulatok, szenvedélyek, az önzés és kicsinyeskedés fertőjébe; a tudományok s művészetek magasabb régióiba ütött embert már nem érdekelték s aztán elveszítették befolyásukat a tömegre is. Megrendül az erkölcsi világrend. A jók töprengve keresnek az örvényből kivezető utat; a tömeg habozás nélkül rohan a fajtalan gyönyörök, az önző haszonlesés mocsarába s napirenden vannak a visszataszító jelenetek Athen és Róma hanyatló korában. Bármily magas fokon állt is e klasszikus népek műveltsége, bár maga a keresztyén kultúra is sokat tanúit tőle, mégis virágzása tetőpontján is megvoltak végzetes hiányai. Ott van az ember különféle értékelése. Intézményesen tartja fenn a rabszolgaságot. A rabszolga nemcsak társadalmi helyzete, hanem már természete szerint alsóbbrendű lény a szabad embernél. Nem sokban különbözik a házi állattól; hasznot hajt, mint ez s talán az ész birtokát nála is csak ösztönök pótolják. S e felfogást hirdeti bölcseletök; ezt szolgálja jogszolgáltatásuk, mely bár elismert nevezetes emléke Róma műveltségének, még csak nem is gondol arra, hogy egyenlő mértékkel mérjen ember- és embernek, ha az egyik szabad, a másik rabszolga, sőt mihelyst nem épen római polgár. Csoda-e, ha ez a kultúra gyönyörűségét leli embereknek a vadállatoktól való szétmarcangoltatá- sában, minek a keresztyének üldözése korából maradtak fenn iszonyatos emlékei ? Hiszen e kultúra az embert, mihelyt idegen, mint barbárt, az önzés zsákmányává teszi, szolgai eszközévé az önkény
