Református Kollégium, Kolozsvár, 1911

XX.

Iskolai évet bezáró ima.

Irta és 1912. június 19-én, az évzáró ünnepen elmondotta: Tárkányi György vallástanár.

Végére jutottunk kegyelmedből ismét életünk egy munkára rendelt időszakának; tovatűntek vágyai, reményei, tervezgetései, elröppentek örömei, elültek gondjai, aggodalmai s hogy ime, elju- jottunk a kimért idő véghatárához, felbuzog hálával telten szivünk, felemeljük szentséged lakóhelyén kezeinket sziveinkkel egyetemben, megemlékezve a te kegyelmességedről, megemlékezve mindazokról, amiket velünk cselekedtél a te irgalmadnak és kegyelmednek sokasága szerint, megadjuk neked, ime, fogadásainkat, lerójuk hálánkat irántad, mi áldott Istenünk, aki megtartottál, megsegítettél és megáldottál minket.

A te jóvoltod, kegyelmes gondviselésed, ime, új éneket, győze- dehni éneket ad ajkainkra, nyelvünk hirdeti dicséretedet: hadd szálljon a mi könyörgésünk színed elé, jusson elődbe a mi imádságunk. Mert ime, szivünk teljességéből hirdetjük, hogy az égig ér a te irgalmasságod és a te hűséged a felhőkig, a te kegyelmessé- gednek bizony nincsen vége, nem fogyatkozik el a te irgalmasságod ; hirdetjük a te gyülekezetedben, hogy te megáldod az igazat, körülveszed jóvoltoddal, mintegy pajzzsal és elrejted szárnyaidnak árnyékában; hirdetjük, hogy jó vagy te azoknak, akik várnak téged és a léleknek, amely keres téged.

Oh bizony áldott, áldott a te neved, hogy annyi milliói között teremtményeidnek, akik hozzád fohászkodtak, nem feledkeztél el rólunk sem, sőt inkább a te szemeid őrködtek e hajlék felett éjjel és nappal : szövétnek volt a te parancsolatod és a te evangéliumi tudományod világosság. Ahova mentünk, vezérelt minket; mikor elaludtunk, őrizett minket, és amikor felserkentünk, beszélgetett velünk,